OTP Bank: Megalapozatlan a holokauszt áldozatainak követelése

Vágólapra másolva!
Az OTP megalapozatlannak tartja a holokauszt áldozatainak egy amerikai bíróságon benyújtott követelését, mert a bank jogelőd nélkül 1949-ben alakult meg.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok Körzeti Bírósága, Illinois Állam Északi Kerületén a Magyar Holokauszt Áldozatai mint felperesek pert indítottak - többek között - az OTP Bank ellen - közölte a bank a tőzsde honlapján szerdán.

Az OTP Bank a perindításra reagálva közölte, az Országos Takarékpénztár Nemzeti Vállalat 1949. március 1-jén jogelőd nélkül jött létre. A pénzintézet álláspontja szerint a kereseti követelés vele szemben teljes mértékben megalapozatlan - áll a bank közleményében.

Tavasszal kezdődött

A Magyar Holokauszt Áldozatai áprilisban nyújtottak be keresetet a Magyar Nemzeti Bank, az Erste Group Bank, a MKB Bayerische Landesbank, az OTP Bank és a Creditanstalt ellen, mondván, az alperesek vagy elődeik részt vettek a népirtásban, és bűnrészesek voltak benne, kifosztották a zsidó áldozatokat, eltulajdonították a náluk őrzött vagyont. A felperesek 2 milliárd dollár vagyoni kár és a kamatok megtérítésére tartanak igényt.

A bank azért most tette közzé a perindításról szóló közleményt és a reagálást, mert a társaság most kapta meg a keresetlevelet - közölte az OTP Bank kommunikációs osztálya az [origo]-val.