Több száz dolgozót rúghat ki a Flextronics Móron

Vágólapra másolva!
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) értesülése szerint a Flextronics vállalat 360 munkavállalót készül elbocsátani móri telephelyéről. Információnk szerint a gyártás átkerülne Zalaegerszegre, de ezt a móri telep vezetője nem erősítette meg. Az ügyet ismerő forrásunk szerint a dolgozókat ledermesztette a döntés, bár volt, aki kínjában nevetett.
Vágólapra másolva!

Az dolgozói érdekszervezet szerint a cég már bejelentette csoportos elbocsátási szándékát a helyi munkaügyi központnak. A móri munkaügyi iroda az [origo] megkeresésére nem kívánta megerősíteni vagy cáfolni az értesülést, mindössze annyit közölt, hogy a bejelentés menete, hogy először szándéknyilatkozatot kell tenni, majd a döntésről is értesíteni a központot. Döntésről még nem kapott értesítést a munkaügyi központ.

Kállai Balázs, a móri telep ügyvezetője közleményében azt írta, hogy részben Zalaegerszegre, részben Kínába tervezik telepíteni a termelést, s erről június 18-án értesítették a munkavállalókat és a regionális munkaügyi központot.

Hidegzuhany és dermedtség

Az ügyet jól ismerő, de névtelenséget kérő forrásunk az [origo]-nak azt mondta, hogy azért nem érthető a döntés, mert a móri telephely nem volt veszteséges, bár szerepet játszhatott, hogy a területet bérli a cég, a zalai telep pedig saját tulajdona. Azt Kállai Balázs is elmondta, hogy a tervezett áttelepítés "nincs összefüggésben a telephely teljesítményével, azt a hatékonyság javító célok teszik szükségessé."

Az [origo] úgy tudja, hogy a dolgozók többségét hidegzuhanyként érte a cégvezetés bejelentése, "dermedtség" jellemezte a munkásokat. "Volt, aki kínjában nevetett, többen sírva fakadtak" - mondta forrásunk. Elmondása szerint sokak amiatt rettegnek, hogy nem találnak munkát, miközben hiteleik vannak, amit ha nem fizetnek könnyen utcára kerülnek. Az ügyvezető szerint ajánlottak munkát Zalaegerszegen a Móron dolgozóknak.

"Főleg a közeli falvakból érkező munkások veszélyeztetettek" - mondta. Névtelenül nyilatkozó forrásun szerint a Móron, vagy Oroszlányban élők "kicsivel könnyebben találhatnak munkát", a környező falvakban élőknek viszont nincs más lehetőségük állást találni. A móri telepre szervezett buszjárat vitte a dolgozókat, miközben a közösségi közlekedés nem megfelelő szerinte, "nincs vonat rendesen".

Nagyon kevés a munkahely

A móri munkaügyi iroda tájékoztatása szerint jelenleg 25-30 munkahelyet tudnak ajánlani a regisztrált álláskeresőknek, amiben van betanított munkásoknak szóló is, még ha nem is ugyanabban az iparágban. A MOSZ által közölt 360 fő mindenesetre jóval több mint a betöltetlen álláshelyek száma, ezért egy megvalósuló leépítés több száz fővel növelné a munkanélküliséget a területen.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint a leépítésekkel kapcsolatos konzultációk a munkavállalói képviseletekkel várhatóan június utolsó napjaiban indulnak el. Az ügyben járatos nyilatkozónk szerint eredetileg június 28-tól tárgyaltak volna, de a szakszervezet kérésére július 2-ra tették az első egyeztetést.

Három hete a Sony sokkolt

A legutóbbi komoly magyarországi leépítést épp három héttel ezelőtt jelentette be a Sony, a japán gyártó ugyanis azt közölte, hogy december végén bezárja gödöllői gyárát, amivel 540 ember munkahelye szűnik meg. A gyárbezárás és a munkahelyek megszűnése ott is meglepte a munkavállalókat, még a város polgármestere, Gémesi György is azt mondta rá, hogy "derült égből villámcsapás".

A gödöllői bejelentés különösen azért járt sokkhatással, mert a közelmúltban nagyszabású fejlesztéseket hajtottak végre és jelentettek be (erről szóló riportunkat itt találja).