Nem tudta meggyőzni Obamát a magyar származású pénzügyes

Vágólapra másolva!
Nem sikerült meggyőznie az elnököt saját közgazdasági elképzeléseiről - a Financial Times szerint ezért mondott le Peter Orszag, Barack Obama magyar származású költségvetési tanácsadója.
Vágólapra másolva!

Peter Orszag, Barack Obama amerikai elnök költségvetési tanácsadója azért mondott le a héten, mert nem sikerült meggyőznie az elnököt a költségvetési hiány csökkentésének fontosságáról - értesült meg nem nevezett washingtoni forrásoktól a brit Financial Times (FT).

Orszag saját indoklása azért mondott le a költségvetési bizottság vezetéséről, mert több éve dolgozik vezető és így nagy nyomást jelentő beosztásban, szeptemberben pedig esküvője is lesz, amire szintén készülnie kell.

Orszag a költségvetési szigort képviselte az Obama-csapatban, de az elnök körül vannak olyan szakemberek, akik inkább a gazdaságélénkítésben hisznek - ilyen például Lawrence Summers, a szintén befolyásos nemzeti gazdasági tanács első embere, illetve Rahm Emanuel, az elnök kabinetfőnöke. Orszag többek között azzal nem értett egyet, hogy Obama ki akar tartani azon ígérete mellett, hogy az évi 250 ezer dollárnál kevesebbet kereső amerikai családok adóterhe ne növekedjen, ez ugyanis az amerikai háztartások 98 százalékára igaz, és így csak komoly kiadáscsökkentéssel tenné lehetővé a deficit csökkentését.

A Wall Street Journal (WSJ) a hét elején írta meg, hogy Orszag távozik az amerikai költségvetési hivatal éléről. A Bostonban született közgazdász szülei még gyerekként hagyták el szülőhazájukat, Orszag soha nem járt Magyarországon, és nem szokta emlegetni magyar származását, nevét is angolosan ejti.

Első politikai tapasztalatait a Clinton-éra alatt szerezte, de igazán fontos pozícióba csak 2007-ben került, amikor a Demokrata Párt kinevezte a kongresszus költségvetési irodájának élére. Innen egyenes út vezetett az újonnan beiktatott amerikai elnök mellé. Orszag kinevezését az amerikai költségvetési hivatal élére demokrata és republikánus politikusok is üdvözölték, kiemelve a közgazdász eddigi érdemeit.

Az utóbbi időben azonban nem csak a munkájától volt hangos az amerikai sajtó, hanem magánéletétől is. Orszag ugyanis úgy jött össze jelenlegi partnerével, az ABC hírcsatorna újságírójával, hogy emiatt elhagyta egy korábbi, állapotos barátnőjét. Erről részletek ebben a cikkünkben.