A PSZÁF elnöke a magas bankadó veszélyére figyelmeztet

Vágólapra másolva!
A túlzottan magas, vagy túl hosszú ideig alkalmazott bankadó veszélyeire hívta fel a figyelmet Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának ülésén, de megjegyezte, hogy a konkrét törvényjavaslatot a PSZÁF még nem ismeri.
Vágólapra másolva!

Dancsó József (Fidesz) kérdésére kifejtette: ha az adó mértéke túlzottan magas, a pénzügyi intézmények visszafogják aktivitásukat - a hitelezést vagy más tevékenységeket -, és arbitrálni kezdenek (például külföldre telepítik tevékenységüket az adó elkerülése érdekében). Ha az elvonás hosszú távon fennmarad, a befektetők a későbbiekben figyelembe veszik finanszírozási, tőkeallokációs döntéseiknél, és nem biztos, hogy Magyarországra jönnek. Farkas Ádám szerint az is fontos, hogy a megjelölt időtartam a szereplők számára hiteles legyen.

A kormány akcióterve szerint a bankokra, biztosítókra és egyéb pénzügyi cégekre "bankadót" rónának ki, az érintett cégeknek már az idén - a 2010-es költségvetésben tervezett 13 milliárd forint különadót is beszámítva - összesen 200 milliárd forintot kellene befizetniük az államkasszába. A különadó a legutolsó információk szerint két évig maradna érvényben, és a bankok között a tőlük elvárt 120 milliárd forintos elvonást a mérlegfőösszegük alapján "dobnák szét". Kármán András a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Reutersnek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy a vetítési alap a mérlegfőösszeg lehet, erről végleges döntést csak június 30-án hoz a kormány

Az Európai bakszövetség szerint sem jó ötlet

Az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva arról is beszélt, hogy a biztosítóknál más lesz a pénzintézeti különadó vetítési alapja. Itt is több elképzelésről vitatkoznak, lehetséges megoldásként felvetődött az, hogy a nettó díjbevétel, vagy a nettó árbevétel alapján vetik ki majd ezt az adót.

Diszkriminatívnak tartja a magyarországi bankadó-tervezetet az Európai Bankszövetség (EBF). A Bloomberg gazdasági hírügynökség információi szerint az EBF elnöke, Alessandro Profumo erről levelet is írt Orbán Viktor kormányfőnek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek.

Profumo, aki egyben az olasz Unicredit bank vezérigazgatója is, azt közölte: "alaposan meg kell változtatni" a pénzügyi intézmények megadóztatását célzó tervezetet, mivel az több céget is veszteségessé tenne. Az EBF-elnök szerint az új adónem bevezetésével a pénzintézetek tényleges adóterhei elérhetik a 60 százalékot is, hiszen a cégeknek társasági adót és szolidaritási adót is fizetniük kell. A bankadó bevezetése hátráltatná a hitelezést, rontana a gazdasági várakozásokon, így pedig "sokkal nagyobb bevételtől" fosztaná meg a költségvetést, írta levelében az elnök.