Távozik posztjáról Szikora János, az APEH elnöke, akit azért mentett fel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, mert a tárca vizsgálata szerint leállítatta a Malév köztartozásának behajtását. Utóda Vida Ildikó, az APEH egykori vezetője.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn visszavonta Szikora János APEH-elnök megbizatását, az adóhivatal új vezetője Vida Ildikó - jelentette be a nemzetgazdasági tárca azután, hogy Matolcsy György miniszter találkozott az adóhivatal vezetőjével.

Vida Ildikó 1998 és 1999 között elnök-helyettesként, 1999 és 2002 között pedig elnökként vezette az APEH-et. A minisztérium közleménye szerint "Vida Ildikó vezetése alatt többek között megerősítették a hatóság adónyomozati tevékenységét, valamint jelentősen korszerűsítették az APEH informatikai rendszerét, és az adóhatóság EU-csatlakozásra történő felkészítése is Vida Ildikó vezetése alatt kezdődött meg".

Fókuszban a Malév-ügy

A minisztérium azért rendelte be hétfőn reggel Szikorát, mert lezárult a nemzetgazdasági miniszternek az adóhivatalnál, a Malév egy korábbi köztartozása miatt elrendelt vizsgálata.

A meghallgatás után Szikora nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek felmentéséről szóltak, de azt mondta: "Három hete összepakoltam, nem mintha nem tudtam volna elképzelni, hogy ezzel a kormánnyal is együtt dolgozzak".

Jogszerűtlenséget talált a tárca

A tárca vizsgálata szerint az APEH elnöke leállítatta a Malév köztartozásának behajtását, sérültek azok az alapelvek, melyek szerint az adóhatóság a törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit, valamint hogy az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül köteles eljárni.

A minisztérium szerint az APEH leváltott elnöke jogszerűtlenül avatkozott bele a Kiemelt Adózók Igazgatóságának hatáskörébe. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az elnök intézkedése nyomán egy jogellenes állapot következett be, hiszen kvázi szüneteltették a végrehajtást - derül ki a minisztérium közleményéből.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Szikora János a miniszteri meghallgatás után: "Három hete összepakoltam"

A távozó elnök korábban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adófelügyelőségének volt a helyettes vezetője, majd megbízott vezetője; 1992-től adóügyi igazgatóhelyettesként dolgozott, 1999-ben kilépett az adóhivataltól, és ügyvédként praktizált tovább, majd 2005-ben nevezték ki az APEH elnökének.

Szikora januárban: Szeretek  az APEH-ben dolgozni

"Amíg az adóhivatalban dolgozom, csak a munkámra koncentrálok, s nem foglalkozom álláskereséssel. Nem tagadom, szeretek az APEH-ben dolgozni, hiszen 1988-ban jöttem ide, mondhatom, ott voltam a születésénél, s részese lehettem a felnövekedésének. Érdekes, izgalmas munka ez, folyamatosan új feladatokkal állunk szemben, ami szakmai kihívást jelent. Ha magasztos szavakat akarok használni, mondhatom: társadalmi missziót végzünk, hiszen az adót a közösség javára szedjük be, amit az állam többek között oktatásra, egészségügyre, nyugdíjakra, szociális- és családtámogatásokra fordít" - mondta Szikora János az [origo-]-nak januárban adott interjújában.