Eladták a Zsolnay kisebbségi tulajdonrészét

Vágólapra másolva!
A Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B) vásárolja meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 49 százalékos részvénycsomagját és a két szavazatelsőbbségi részvényét.
Vágólapra másolva!

A pécsi közgyűlés múlt hét csütörtökön döntött arról, hogy a részvényeket az értékesítésre kiírt pályázaton egyedüliként induló és nyertes budapesti székhelyű, Jászai Gellért tulajdonában lévő és Tomcsányi László ügyvezetésével működő projektcég veheti meg.

Az M-B a 230 millió forintos vételárat 2011. március 31-ig teljesíti a pályázatban feltételként szabott, a Zsolnaynak nyújtandó félmilliárd forint tőkejuttatással együtt.

- A társaság teljes átvilágítását követően olyan reorganizációs programot kívánunk megvalósítani, amellyel jelentősen javíthatjuk a Zsolnay versenyképességét, hosszútávon pedig önfenntartóvá tesszük a működését - mondta Jászai Gellért. Megtartanák a gyár hagyományos portfolióját, de újakkal is kiegészítenék azt. Így például épületkerámia divízióval, melyben meglátásuk szerint hatalmas potenciál rejlik. A Zsolnay száz éve egyeduralkodó volt a térségben az épületdíszítő kerámiák piacán, a társaságot így nem csak a múltja, de a jövője is ehhez az üzletághoz köti,