Szóban még mindig megbízhatatlan több bank

2010.06.30. 17:28

Fél év telt el a banki kódex életbe lépése óta, de a pénzügyi felügyelet vizsgálata szerint a bankok még mindig nem tartják be maradéktalanul a szabályokat. A PSZÁF szerint például előfordul, hogy nem elég körültekintően figyelmeztetik ügyfeleiket a kockázatokra. A fogyasztóvédők szerint a kódex nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a magyarok pénzügyi kultúráján is van mit javítani.

Az elmúlt hetekben elvégzett próbavásárlások szerint a bankok tájékoztatási gyakorlata ugyan javult, de több esetben a kódex elveivel ellentétes az ügyfeleknek adott szóbeli tájékoztatás - közölte szerdán a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), amelynek munkarársai 12 bank fiókjait keresték fel. Több esetben nem hívták fel a fiókokban a figyelmet a kockázatokra a megtakarítási termékkel kombinált hitel esetén, illetve több bankfióknál az ügyintézők a szabályozással ellentétes információt közöltek többek között az egyoldalú szerződésmódosítási lehetőségekről.

Megkerestük a felügyeletet, hogy milyen konkrét hiányosságokat tapasztaltak a munkatársaik az áprilisban bejelentett próbavásárlások során, de a vizsgálat lezárultáig nem kívánt többet elárulni a PSZÁF.

A magatartási kódexet szeptember közepén írták alá a bankok és a kormány képviselői. A banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló kódex a tervek szerint december 1-jén lépett volna hatályba, a hitelintézeti törvény módosításával egyidejűleg, a parlament azonban csúszott a törvénymódosítás elfogadásával. A végszavazás december 14-én volt, és itt elfogadták az új paragrafusokat, amelyek januártól kötelezőek.

Fokozottabb ellenőrzés kell az érdekvédő szerint

A PSZÁF szerdai közleményében említett hiányosságok egybevágnak az [origo] napokkal a banki kódex életbe lépése után, azaz január elején készített körképében tett megállapításokkal: akkor szintén az derült ki, hogy a bankfiókok nagy részében pár oldalas, írott dokumentummal letudták a tájékoztatási kötelezettséget, nem volt zökkenőmentes az összevethető termékek bemutatása, a hitelkondíciók egyoldalú módosításáról szóló oklista pedig szinte sehol sem volt szem előtt.

"A kódex nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az előírásokat a bankok ki tudják kerülni" - mondta az  [origo]-nak Lénárd Mariann, a Banki Hitelkárosultjainak Egyesületének vezetője. A civil szervezethez beérkezett észrevételek szerint az ügyfelek nem is veszik komolyan a kódexet, hiába hivatkoznak rá, a bankok sokszor nem segítenek.

Hasonlóan látja a helyzetet Vasas Éva, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársa, aki szerint a befutó panaszok száma nem csökkent, bár a legtöbb megkeresés a bankoktól független tényezőkre, jellemzően az árfolyamalakulásra vonatkozik, főleg most, hogy a svájci frank jegyzése soha nem látott szintre emelkedett a forinttal szemben. A szakértő szerint méltányosságot a bankok csak ritkán gyakorolnak, a futamidő hosszabbítása nem automatikus, a tájékoztatási kötelezettséget pedig sokszor "egy másfél oldalas tájékoztatóval" le is tudják a fiókokban.

Nem értik meg a tájékoztatást

Vasas Éva szerint az is gyakori probléma, hogy a banki ügyfelek sokszor egyszerűen nem értik meg, amit a bankosoktól hallanak - legyen szó írásos, vagy szóbeli tájékoztatásról. " A magyarok pénzügyi kultúrája nem túl fejlett, a pénzügyi szolgáltatások pedig egyre bonyolultabbak és összetettebbek. Sok a pántlikázott, árukapcsolásos hitel, gyakori, hogy csak élet- vagy vagyonbiztosítás megkötésekor adnak kölcsönt a pénzügyi cégek" - mondta Vasas Éva, aki szerint a kódex bevezetése óta eltelt idő amúgy is rövid volt. Tapasztalata szerint az elszámolási vitákban jellemzően a bankoknak van igaza, de volt már arra is példa, hogy nem jogos tételeket számoltak fel az ügyfélnek.

"Hiába írja elő a kódex, hogy az ügyfél fizetési nehézsége esetén áthidaló konstrukciókat kínálnak, számos példa van arra, hogy elhajtják az ügyfelek, mondván, nincs ilyen termékük. Az ügyfelek kérelme többször is süket fülekre talált" - tette hozzá Lénárd Mariann. Az érdekvédő szerint sokkal több és folyamatos ellenőrzésre lenne szükség annak érdekében, hogy valamennyi bankfiókban érezhető legyen a javulás.

Akár kétmilliárd is lehet a bírság

A felügyelet próbavásárlásainak és ellenőréseinek nem kicsi a tétje, a felügyelet megtévesztő kereskedelmi gyakorlat miatt ugyanis különböző erősségű szankciókkal büntetheti a bankokat: el is tilthatja a jogsértő magatartástól az intézetet, egy adott termék forgalmazását is szüneteltetheti, illetve fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabhat. Ez utóbbi mértéke 15 ezer forinttól egészen 2 milliárd forintig terjedhet, a felső limit egy nagyobb bank könyveiben is komoly nyomot hagyhat.

"A legtöbb probléma nem a bankokkal, hanem a hitelközvetítőkkel van, ezek a cégek lazábban kezelik a szabályokat és vannak nem a pénzügyi világba való munkatársaik is, olyan panaszosunk is van, akitől elvették a közvetítési díjat, és eltüntek az összeggel" - monsta Vasas Éva, aki szerint bár a kamatok emelése nem tipikus panasz, de a tapasztalatok szerint a pénzintézetek meg tudják magyarázni az emelést akkor is, ha az ellentétes a kódex szellemiségével.

A kódex tételesen felsorolja azokat az okokat, amelyek lehetőséget adnak a bankok számára a kamat-, illetve egyéb költségek emelésére, de fogyasztóvédők már januárban figyelmeztettek, hogy vannak nehezen értelmezhető tételek is a listán (ilyen például az ingatlanok értékváltozása, a tőkepiaci zavar, illetve a hozamgörbék elmozdulása), sőt, cseles banki akciókkal könnyen kikerülhetőek az előírások.

Nehezen született meg

A banki kódex nagyon nehezen szültett meg. Az utolsó pillanatig feszült hangulatban zajlottak a kódexről szóló tárgyalások: a bankoknak nem tetszett, hogy a kormány korlátozni próbálja mozgásterüket, a kormány viszont helyre akarta hozni egy korábbi, elvétett lépését - állították tavaly ősszel az [origo]-nak a kódexről folyó tárgyalásokat követő pénzügyi szakemberek. A kormány a finom nyomásgyakorlástól sem riadt vissza, és ugyan a bankok puhítottak a kódexen, de még így is úgy találta több bankvezér, hogy túl könnyen megadták magukat. A kormány és a bankszektor képviselői között feszült hangulatú tárgyalásokon komoly véleménykülönbségek alakultak ki, a viták miatt a Bankszövetség elnöke le is mondott tisztségéről. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK