A bankadó miatt bírálja a kormányt a jegybank

Vágólapra másolva!
A monetáris tanács bírálta a bankadó tervét, mert szerintük az rontja az ország növekedési potenciálját és veszélyezteti a gazdaság stabilitását.
Vágólapra másolva!

A monetáris tanács üdvözli a kormány azon törekvését, hogy "a költségvetés egyensúlyát folyamatosan biztosítsa, ugyanis a befektetői bizalom megőrzése az ország kiemelt érdeke. Aggodalomra ad okot azonban, ha a költségvetési fegyelem helyreállítása érdekében hozott intézkedések más makrogazdasági kockázatok felépüléséhez járulhatnak hozzá" - írta a tanács közleményében.

Az alapkamatról döntő szerv "intézkedések" alatt első sorban a bankadó kivetését érti, amelyet a kormány a vártnál magasabb hiány miatt vetne ki, hogy 200 milliárd forintos bevétellel stabilizálja a költségvetést. A bevétel ugyan nagyban növeli az esélyét, hogy tartható lesz az idénre tervezett 3,8 százalékos hiány, viszont a hosszabb távú érvek ellene szólnak.

A jegybanki tanács szerint "a kormány által tervezett mértékű, a hazai pénzügyi szervezetekre kivetendő különadó csökkentheti a hazai bankrendszer tőkevonzó és hitelezési képességét, ami rövid és hosszabb távon számottevő növekedési veszteséget okozhat."

Az érvelés szerint a bankok a hitelek kamataiban jelentethetik meg az adó miatti veszteségeiket. A tanács közleménye szerint "az adó révén megvalósuló jövedelemelvonás gyengítheti a hazai bankszektor külső forrásgyűjtési képességét, és ezen keresztül a magyar gazdaság stabilitását."