Már nem az Auchan tulajdonosa a leggazdagabb francia

Vágólapra másolva!
Az LVMH luxusipari csoport tulajdonosa a leggazdagabb francia egy gazdasági hetilap összesítése szerint, a második helyen az Auchan tulajdonosa áll. A francia gazdagok kilábalni látszanak a válságból, sokat gyarapodtak egy év alatt.
Vágólapra másolva!

A Challenges francia gazdasági hetilap listája szerint egy év szünet után ismét Bernard Arnault, az egyebek mellett a Luis Vuitton luxusmárkát is birtokló LVMH csoport tulajdonosa Franciaország leggazdagabb embere, 22,7 milliárd euróval. Második az előző évi listavezető, az Auchan áruházlánc tulajdonosa, Gérard Mulliez (19 milliárd euró), harmadik Liliane Bettencourt, a L'Oréal kozmetikai cég örököse (17 milliárd).

A gazdasági magazin szerint az ötszáz leggazdagabb francia számára 2010 egyértelműen a válság végét jelenti: összvagyonuk egy év alatt 25 százalékkal növekedett, a tavalyi 194 után most 241 milliárd euróra becsülhető. A 2007-es rekordszintre azonban még odébb van: akkor az ötszáz leggazdagabb francia vagyona 280 milliárd eurót ért.

Az 500 fős listára legalább 53 millió eurós vagyonnal lehetett felkerülni, míg ez az összeg tavaly még csak 40 millió euró volt. Ennek oka a lap szerint, hogy a tőzsdén felértékelődtek a családi kézben lévő nagyvállalatok. Az ötszáz legnagyobb francia vagyon súlya a francia gazdaságban ugyanakkor csökkent: három évvel ezelőtt összértéke a GDP 17 százalékának felelt meg, most már csak 12,4 százaléknak.

A 87 éves Liliane Bettencourt, akinek apja alapította a L'Oréal kozmetikai nagyvállalatot, nemrég politikai botrányba keveredett: a sajtóban ismertetett hangfelvételek alapján feltételezhető, hogy személyes vagyonának egy részét az adócsalás ellen küzdő miniszter tudtával adóparadicsomokba mentette, egykori könyvelője pedig azt állítja, hogy a Bettencourt-család évtizedek óta a jobboldali kormánypártnak illegális módon juttat kampánypénzeket.