Nagyobb a júniusi infláció a vártnál

2010.07.13. 9:30

Idén júniusban az éves infláció 5,3 százalék volt, ami meghaladta a piac várakozását.

 

A fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 5 százalék körüli éves inflációt vártak.

Az idén az első hat hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A maginfláció júniusban nem változott az előző hónaphoz képest, 12 havi összehasonlításban 3,5 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 4,7 százalék, az egyhavi 0,4 százalék volt.
   
2010. májushoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 0,8 százalékkal növekedtek. Ez az átlagot meghaladó növekedés meghatározóan az idényáras élelmiszerek 7 százalékos drágulásának a következménye. Az átlaghoz képest nagyobb mértékben emelkedett a háztartási energia (0,9 százalék) ára, az ártámogatási rendszer változása miatt, míg a szolgáltatások körében az átlaggal megegyező mértékű volt a drágulás. A ruházkodási cikkekért átlagosan 1,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, az előző hónaphoz viszonyítva.

2009. júniushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai átlagosan 1,1 százalékkal emelkedtek. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,2 százalékkal növekedtek a szeszes italok, dohányáruk, valamint 9,7 százalékkal a háztartási energia árai. Ez utóbbin belül a vezetékes gáz ára 13,6 százalékkal, az elektromos energiáé 12,3 százalékkal nőtt, a távfűtésé 16,6 százalékkal csökkent.

Nem aggódik az elemző

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint az éves infláció júniusban ugyan magasabb lett a vártnál, ez azonban a hosszabb távú kilátásokat nem rontja.
   
Az adatokat elemezve emlékeztetett arra, hogy júniusban az élelmiszerek árának havi emelkedése magasabb volt az átlagosnál, és elsősorban a feldolgozatlan élelmiszerek ára emelkedett, a rossz időjárás és az árvizek miatt. Erre a hatásra  számítani lehetett ugyan, de ő maga is alábecsülte a mélységét, így lett az 5,1 százalékos előrejelzése alacsonyabb a tényleges értéknél.
   
Az elemző ugyanakkor úgy véli, a hosszabb távú kilátásokat nem rontja a vártnál magasabb júniusi adat. Megemlítette, hogy a maginfláció - amely nem tartalmazza például a feldolgozatlan élelmiszereket - tovább csökkent júniusban, 3,5 százalékra. A szolgáltatások árindexe szintén nem mutatott jelentős növekedést. Mindezek alapján Árokszállási Zoltán 2010 egészére 4,6 százalékos éves átlagos inflációt vár.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK