Délután 280 forint fölött is járt az euró

Vágólapra másolva!
Az euró 280 forint fölött is megfordult, végül azonban visszatért 279 forint köré. A dollár látványosabban gyengült, az árfolyam 216 forintot közelítette estére.
Vágólapra másolva!

Szűk sávban ingadozott a forint a csütörtöki kereskedésben. Az euró árfolyama 280 forint fölé is került a délután, utána azonban visszatért a szint alá. Este háromnegyed hat előtt 279,13 forintot ért az euró.

Látványosabb elmozdulást mutatott viszont a dollár, amely 219 forint fölött kezdte a napot, majd estére 216,29 forintra esett le az árfolyama.

A dollárt a nap folyamán nyilvánosságra került adatok gyengítették. Az amerikai termelői árindex kicsit alacsonyabb lett a vártnál, továbbá az üzleti bizalmi index is elmaradt a várakozásoktól. Az adatokból azt szűrték le a befektetők, hogy az amerikai fellendülés gyengébb, mint korábban várták.

Rontotta a dollár helyzetét az is, hogy az amerikai jegybank szerint további élénkítésre lehet szükség, ami megerősítette a rossz növekedési kilátások miatt aggódók érveit.

A svájci frank a 209 forintos szintet is megközelítette, estére azonban 207,88 forintra esett az árfolyama.