Félmilliárd dolláros bankbírság az USA-ban

Vágólapra másolva!
Zöld utat adott az amerikai felsőház a pénzügyi szektor reforjámnak; több mint félmilliárd dolláros büntetést kell fizetnie az egyik amerikai nagybanknak; az eurót védte Tokióban a francia pénzügyminiszter; elmaradt a várttól a Google nyeresége, esett a részvénye; jótékonysági szervezetekre hagyná vagyona nagy részét a Microsoft társaalapítója. Gazdasági lapszemle.
Vágólapra másolva!

A képviselőház után a szenátus is megszavazta az amerikai pénzügyi szabályozás átalakításáról szóló törvényt, így már csak Barack Obama elnöknek kell aláírnia, hogy hatályba lépjen - számolt be a BBC. Az egészségügyi reform után Obama második nagy győzelmének számító törvény célja a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válságok kialakulásának megelőzése, elsősorban a banki kockázatvállalás korlátozásával.

Történetének legnagyobb büntetését szabta ki az amerikai pénzügyi felügyelet a Goldman Sachs bankra egy jelzálogpiaci befektetési terméke értékesítésének módjáért - jelentette a MarketWatch. A befektetőknek több százmillió dolláros veszteséget okozó termék miatt 550 milliós bírságot kapott a pénzintézet, és még szembe kell néznie az esetleges kártérítési perekkel is. A Wall Street Journal szerint a felügyelet hasonló eljárásokban hamarosan más nagybankokat is megbüntethet.

Európa adósságválságát az egyes országok elhibázott államháztartási politikája okozta, és nem a közös pénzrendszer gyengeségeit tükrözi - mondta a Reuters tudósítása szerint Francois Fillon francia pénzügyminiszter egy tokiói konferencián. Fillon arról is beszélt, hogy a spekulánsok Görögország elleni támadása eredménytelen volt, de így is időre lesz szükség, mire az ország leküzdi adósságproblémáit.

Több mint 5 százalékot esett a Google-részvények árfolyama, miután a cég második negyedéves gyorsjelentéséből kiderült, hogy a 22 százalékkal növekvő költségek miatt a vártnál kisebb lett a profit - írja a Bloomberg. A Google-papírok az idén eddig összesen 230 százalékot veszítettek az értékükből.

Paul Allen, a Microsoft társalapítója 13,5 milliárd dolláros vagyonának nagy részét halála után jótékonysági célokra fordíttatná - írja a Seattle Times. Egykori üzlettársa, Bill Gates - Warren Buffett üzletemberrel karöltve - nemrég arra hívta fel az Egyesült Államok leggazdagabb embereit, hogy vagyonuk felét fordítsák jótékony célokra.