Hétfőtől kaphatnak APEH-levelet a késedelmi pótlékosok

Vágólapra másolva!
Július 19-én kezdte meg az APEH a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Sorrendben a gazdálkodó szervezetek, a magánszemélyek, majd az egyéni vállalkozók számíthatnak az értesítőre, az elektronikus bevallók viszont nem kapnak ilyen figyelmeztetést.
Vágólapra másolva!

Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) július 19-én, azaz hétfőn megkezdte a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését.

Elsőként a gazdálkodói szervezetek, majd ezt követően a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kapják meg az értesítőket - közölte a hatóság, hozzátéve, hogy az elektronikus bevallóknak nem küld sem folyószámla-kivonatot, sem a késedelmi pótlékról értesítőt.

Elektronikus bevallóknak azok az adózók tekintendők, akik 2010. január 1. és 2010. június 23. között elektronikus úton küldtek be bármilyen bevallást vagy adatlapot. Azonban a nem elektronikus bevallók közül sem kap mindenki értesítést.

Folyószámla-kivonatot, illetve késedelmi pótlékról értesítést csak az kap, akinek 2009. évre késedelmi pótlékot állapított meg az adóhatóság, továbbá, aki késedelmi pótlékkal ugyan nem érintett, de 2009. december 31-én volt a folyószámláján legalább egy adónemen 1000 forintot meghaladó értékű egyenleg.

Idén a bankszámlanyitásra nem kötelezett adózók értesítői mellé nem csatol az APEH postai készpénz-átutalási megbízást (csekket), ezen adózók fizethetnek banki átutalással lakossági folyószámlájukról, vagy bankkártyával a kijelölt ügyfélszolgálatainkon.

Amennyiben valaki mégis csekken kívánna fizetni, úgy annak igénylését természetesen továbbra is jelezni lehet az ügyfélszolgálati irodákban - közölte az APEH, amely arra is felhívta az adózók figyelmét, hogy ha valamely adónemen fennálló tartozást egy másik adónemen jelentkező túlfizetés átvezetésével kívánják rendezni, úgy azt csak és kizárólag egy külön nyomtatvány ('17-es számú átvezetési kérelem nyomtatvány) benyújtásával lehet kezdeményezni.