Több forinttal olcsóbb lett az euró és a svájci frank

Vágólapra másolva!
Lendületes erősödéssel kezdte a hetet a forint, mind az euróval, mind pedig a dollárral és a svájci frankkal szemben izmosodni tudott a magyar deviza. Az euró, a svájci frank és a dollár is 3 forinttal lett olcsóbb késő estére a reggeli szintekhez képest. 
Vágólapra másolva!

Szinte az egész hétfői napon egyenletesen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben: nagyjából 3 forinttal lett olcsóbb az euró, a svájci frank,és a dollár is hétfőn késő estére.

Az euró/svájci frank árfolyam korán reggel még a 283-as szint fölött mozgott, késő estére azonban már 280,69 forintot kértek egy euróért a bankközi devizapiacon. A svájci frank jegyzése korán reggel 208 forint körül volt, este tíz körül már a 205-ös szint alatt mozgott. Egy dollárért reggel nyolckor még 217-216 forintot kértek a bankközi devizapiacon, este azonban már csak 213 forintot.

Cselényi György, a BNP Paribas kamatkereskedési igazgatójának véleménye szerinte a forint hétfői erősödése a nemzetközi pozitív befektetői hangulat eredménye. A forint hétfőn a régiós devizákkal együtt - elsősorban a zlotyt követve - mozgott, velük együtt emelkedett az árfolyama.

A Raiffeisen Bank devizakereskedői reggeli kommentárjukban azt írták, hogy előrejelzésük szerint 282,60 és 285,30 forint közötti euróárfolyamot lehet valószínűsíteni hétfőre. Pénteken 211 forint fölött is járt a frank, ráijesztve az árfolyam elszállásától a törlesztőrészletek megemelkedése miatt tartó devizahitelesekre.

A svájci frank árfolyamának mozgására a Raiffeisen szerint nagy hatással van, hogy a svájci makroadatok elmaradtak a várakozástól. A rosszabb gazdasági teljesítmény azt is jelenti, hogy Svájcnak szüksége lehet még élénkítésre, amit a jegybank a frank gyengítésével támogathat - ez jó hír lenne a devizahiteleseknek, a forint frankkal szembeni erősödése ugyanis automatikusan lecsökkentené a magyar frankhitelesek havi terheit.

A Raiffeisen szerint továbbra is kulcsszerepet vállalnak a hitelminősítők a devizapiaci mozgásokban, mivel a Moody's pénteken jelezte, hogy Spanyolország besorolása nincs olyan nyomás alatt, mint Görögországé, de így is valószínű, hogy lejjebb csúszik.