Kissé erősödött a forint

Vágólapra másolva!
A 278-as szint körül mozgott az euró/forint árfolyam kedden korán reggel a bankközi devizapiacon, akárcsak hétfőn késő este. A délelőtt folyamán még kicsit erősödni is tudott a magyar pénz.
Vágólapra másolva!

Negyed 12 után pár perccel 277,60 forintot adtak egy euróért a devizapiacon. A svájci frankot 200,36 forinton jegyezték, egy dollárért 210,74 forintot kértek. Ez hajszállal alacsonyabb árfolyamszintet jelent a reggelinél.

Ha marad a kedvező hangulat, akkor az euró továbbra is 280 forint alatt maradhat, sőt, a következő napokban a 275 forintos szint elérése sem kizárt - állítják devizapiaci szakértők. Ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedd esti kamatdöntő ülésén nem dönt lazítás mellett, akkor szerdán a forint áttörheti a 277,50-es ellenállást, és egészen a 276,32-es szintig erősödhet az euróval szemben - írta napi kommentárjában Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

A BNP Paribas, a legnagyobb francia bank ugyanakkor elemzésében hangsúlyozza, hogy a forint rendkívüli mértékben kiszolgáltatott a nemzetközi hangulat változásainak, miközben a budapesti kormány egyre keményebb hangot üt meg a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatban, írta reggeli jelentésében a DowJones hírügynökség.

A következő napokban a forint tarthatja az erősödő trendet. Az eurógyengülés irányában a 277,6 forintos szint jelenthet erős határt, amit nehéz lesz áttörni. Ha sikerül, akkor a következő napokban megnyílhat az út a 275 forintos szint felé, de ehhez kedvező nemzetközi befektetési hangulatra lesz szükség - mondták hétfőn a Raiffeisen Bank szakértői.