Az EU elé terjesztették a lengyel hiánytrükköt

Vágólapra másolva!
Lengyel-magyar kezdeményezésre levélben fordult kilenc európai uniós tagállam Brüsszelhez az államadósság-számítási szabályok módosítása érdekében, írta keddi számában a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap.
Vágólapra másolva!

Nyolc új uniós tagállam - Magyarország és Lengyelország mellett Csehország, Románia, Szlovákia, Bulgária, Litvánia és Lettország, valamint a régi tagállamok közé számító Svédország úgy látja, hogy a jelenlegi számítási mód hátrányos helyzetbe hozza azokat az országokat, amelyek az elmúlt években vezették be a magánnyugdíjpénztárakat.

A kilenc ország pénzügyminiszterei levelet intéztek az Európai Bizottsághoz és Herman Van Rompuyhoz az Európai Tanács elnökéhez. Olli Rehn gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztos szóvivője a lapnak megerősítette, hogy kaptak ilyen levelet és közölte, hogy egyelőre vizsgálják a kérdést. A válasz "néhány héten belül" várható - mondta.

Egy csapásra jelentősen csökkenne a hiány

A kezdeményezéssel kapcsolatban a lap utalt az euróövezet stabilitását biztosítani hivatott Európai Stabilitási és Növekedési Paktum szigorúbb betartatására irányuló uniós törekvésekre. Varga Mihály a miniszterelnökséget vezető államtitkár augusztus elején a Hír TV-ben úgy nyilatkozott, hogy 1997-ben az EU, illetve az IMF "szabályszerűen arra kényszerítette Magyarországot, hogy egy kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert vezessen be", ezért meg kellene engedniük, hogy az emiatt keletkező hiányt elszámolhassa Magyarország. Erre volt már példa 2004-2007 között , mondta.

Egy tollvonással 2,2 százalékra esne papíron a nemzetközi befektetők által szigorúan figyelt, GDP-hez mért magyar államháztartási hiány az idénre tervezett 3,8 százalék helyett, ha sikerülni átverni a javaslatot a bizottságon. Matolcsy György szerint évi 370 milliárd forintos összeg esik ki a magánnyugdíjpénztárak miatt be nem fizetett járulékból (pontosabban a 2010-es költségvetés szerint 372 milliárd forinttal kell pótolni a nyugdíjalap hiányát)

A magánnyugdíjpénztárakba átlépők kevesebb hozzájárulást fizetnek az állami nyugdíjalapba, amelyből a felosztó-kirovó rendszerben a jelenlegi nyugdíjakat kifizetik. A változtatás lényege az, hogy ezt a pénzt ne kelljen elszámolni az országok költségvetési hiányában, amikor az uniós vállalást, a 3 százalék alatti deficitcélt teljesítik az országok.