Olcsóbb lett a frank, a dollár és az euró

Vágólapra másolva!
Az euró dollárral szembeni erősödése miatt a forint árfolyama is emelkedett kedden délelőtt. A magyar pénz valamennyi fontos külföldi devizával szemben előnyre tett szert.
Vágólapra másolva!

A forint erősödött a keddi kereskedésben. Este fél nyolc előtt 278,25 forinton jegyezték az eurót, szemben a kora reggeli 279,90, illetve a hétfő esti 279,50-279,60 forintos szinttel.

A hétfőn még 211 forintig dráguló, kedd reggel 209 forint körül ingadozó svájci frank jegyzése este 206,89 forint körül mozgott, a dollár pedig az előző napi 219-220 forintról 217 forint alá gyengült.

Az euró előnyt szerzett a dollárral szemben

A csekély forint erősödés egyértelműen a nemzetközi mozgásokkal magyarázható - mondta az [origo]-nak Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője. Hozzátette: a külföldi porondon az euró csekély mértékben erősödött a dollárral szemben, a keresztárfolyam 1,2830 körüli szintről 1,2882-re változott. Az euró erősödése pedig javuló befektetői hangulatot jelez, ez pedig kedvező hatással van a forintra is.

Kolba Miklós azonban hozzátette, komoly aktivitásról szó sincs, alacsony forgalomban a nemzetközi mozgásokat követi a forint. A nap folyamán - ha nem történik rendkívüli esemény - 277,50 és 282,50 forint között mozgohat az euró. A szakember elmondta továbbá, hogy az augusztus 20-i ünnep miatt csonka hét lesz, azaz pénteken zárva lesznek a piacok. Emiatt pedig csütörtökön pozíciózárásokat hajthatnak végre a befektetők, ám ezek a tranakciók sem valószínű, hogy komolyabb mozgást okoznak majd a forint árfolyamában.

A Commerzbank szerint indokolt lenne a forintgyengülés

A Commerzbank keddi piaci kommentárjában azt írja, hogy az euró jegyzése az elmúlt napokban 280 forint körül mozgot plusz/mínusz 2 forintos tartományban és úgy tűnik, hogy a kurzus nehezen fog ebből a szűkre szabott sávból kitörni. A bank szakértői szerint azonban volna rá ok, mégpedig a forintgyengülés irányába. A gazdaság stagnál, az évek óta tartó visszaeső belső fogyasztást nehezen tudja ellensúlyozni az ország exportja.

"A gyenge forint segíti ugyan a kivitelt, de a devizahitelek magas törlesztőrészletei erősen visszafogják az elkölthető forrásokat, tehát amit nyerünk a réven, elvesztjük a vámon. Az építőipar komoly visszaesése várhatóan nem áll meg, hiszen most tervezik a nagyobb kormányzati beruházásokat átütemezni, leállítani. Az kincstárjegy- és az állampapíraukciók eredményesnek tűnnek, ugyanis jó hozamokkal
és túljegyzésekkel zárulnak a kibocsátások, de azon azért érdemes elgondolkozni, hogy mi lesz, ha a meglehetősen kevés számú befektető meggondolja magát és elviszi a pénzét" - írják a Commerzbank elemzői és hozzáteszik, "ez főleg amiatt lehet veszélyes, hogy 2013-ig körülbelül 26 milliárd forintnyi adósságunk jár le, aminek tetemes része ráadásul devizaalapú. Az ötéves magyar államkötvény törlesztésére köthető biztosítási tranzakció, az úgynevezett CDS felára több mint egy hete folyamatosan emelkedik, és ez a jóval 300 feletti szint addig meg is maradhat, amíg nem kerül tető alá valamilyen megállapodás a kormány és az IMF között".