A ruhákat is megdrágítja a pakisztáni árvíz

Vágólapra másolva!
Az emberek ezreit elpusztító pakisztáni áradásoknak a világgazdaságra kiható következményeivel is számolni kell. A térségben sosem látott méretű esőzések nyomán kialakuló árvizek tönkretették a helyi gyapottermés jó részét, ami várhatóan megemeli a ruhaipari termékek árát.
Vágólapra másolva!

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium legfrissebbb becslése szerint a Pakisztánban pusztító árvíz miatt az országban 700 ezer hektárnyi gyapotföld már víz alatt áll, ezért 700 ezer bálányival biztosan megcsappan az idei termés. A végső veszteség azonban 2,5 vagy akár 3 millió bálára is rúghat - ez az eredetileg várt pakisztáni termés csaknem 30 százaléka.

Emellett a betakarítás is nagyon nehéznek ígérkezik, mert óriási károkat szenvedett az infrastruktúra. Használható utak, hidak, kommunikációs eszközök, szállítójárművek és feldolgozóüzemek híján aligha jut el a megmaradt termés a világpiacra.

Pakisztán a világ negyedik legnagyobb gyapottermelője Kína, az Egyesült Államok és India után, a terméskiesést tehát egész biztosan megérzi a globális gyapotfeldolgozó ipar. Különösen a mostani időszakban, amikor már az áradásoktól függetlenül is reális veszély lett volna, hogy a gyapot iránti kereslet meghaladja a kínálati kapacitást, mivel Kína és India gyapotfelhasználása rohamtempóban nő.

Az érintett vállalatok úgy készülnek a hamarosan kezdődő felvásárlási szezonra, hogy a pillanatnyilag rendelkezésre álló készletek és a teljes felhasználás aránya már most a kritikus 37 százalék körül mozog. Valószínű ezért, hogy a textilipar egyik legfontosabb nyersanyagának jelentős drágulása várható, azzal együtt, hogy már az elmúlt egy évben is 33 százalékkal lett drágább. Egyes előrejelzések szerint visszatérnek az 1995-ös árcsúcsok, amikor bőven 1 dollár fölött volt egy font gyapot ára (most még alatta van).

Hetente emelik az árakat

"Ebben az évben már harminc százalékkal fölmentek a gyapotárak, valószínűleg az előző évi termés mennyisége és a devizaárfolyamok alakulása miatt. Van olyan importőr, aki hetente emeli az árakat. Tekintve, hogy Pakisztán az európai piac húsz százalékát látja el, jövőre biztosan várható még 10 százaléknyi drágulás" - mondta az [origo] érdeklődésére Hannauerné Szabó Anna, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) textilszekciójának elnöke.

A ruházati boltokban szerinte ez 5 és 10 százalék közötti áremelkedést idézhet elő, mivel az alapanyag 50-60 százalék közötti mértékben determinálja az árszínvonalat. Kérdés, hogyan tudja átvenni Kína a kieső pakisztáni termelést - és az is, hogy a történtek mennyire rázzák meg a nagyjából 10 ezer embert foglalkoztató magyarországi gyártószektort. A bérmunkák mellett saját piacra is dolgozó hazai kötödék mozgástere alighanem tovább csökken - tette hozzá az elnök.

Viharvert piac

"Leghamarabb jövő májusban fogjuk érezni az áremelkedést, a téli szezon termékei már elkészültek" - mondta érdeklődésünkre Medgyessy Ildikó, az exportra is gyártó Elegant Design ügyvezető igazgatója. Megjegyezte, a ruházati termékek piaca egyébként is "elég viharvert", mert elsőként mindig ez szorul háttérbe a lakossági fogyasztásban, ha csökken a vásárlóerő.

Medgyessy Ildikó szerint elképzelhető, hogy a gyártók az alapanyagok összetételének változtatásával reagálnak majd, vagyis több mesterséges anyagot igyekeznek használni, ami egyértelműen szembemenne az elmúlt évek trendjével.