Simor szavai után gyengült a forint

Vágólapra másolva!
Hétfőn gyengült a forint: az euró már délelőtt átlépte a 281 forintos határt ezután viszont még visszatért a szint alá az árfolyam. Délután a várakozásoknak megfelelő kamatdöntés ugyan nem volt hatással az árfolyamra, a Simor András jegybankelnök által közölt új inflációs pálya és növekvő hiányvárakozás azonban forinteladásra ösztönözte a piacot, ami miatt 282,5 forint fölé került az euró.
Vágólapra másolva!

Több forinttal lett drágább az euró, a dollár és a svájci frank is hétfőn. A délelőtti kereskedés még csak apró gyengülést mutatott, délután azonban gyorsan 282 forint fölé került az euró. Háromnegyed öt előtt 282,6 forintot ért a közös pénz, míg reggel még csak 279 forint volt a jegyzés. A dollárt ugyanekkor 223 forintért adták a reggel 220 alatti szinthez képest, a svájci frank 214,2 forint volt a reggeli 211,5 forinthoz képest.

A jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott 5,25 százalékos - rekord alacsony - alapkamatán a hétfői kamatdöntő ülésén, így a döntés nem mozgatta meg érdemben a forintot. A magyar fizetőeszköz gyengüléséhez azonban hozzájárult, hogy az inflációs jelentésben 2010-re csökkentette, 2011-re és 2012-re pedig emelte a várakozásait az Magyar Nemzeti Bank szakértői gárdája.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a piac Simor András egyes szavaira figyelt fel a kamatdöntés utáni sajtótákékoztatón. Ezek közül a hiányszintre és az országkockázatra vonatkozó megállapítások kelthették fel leginkább a érdeklődést. A jegybankelnök közlése szerint az ide évi hiány nem marad az elvárt 3,8 százalék alatt, hanem 4,3 százalék lehet - még a bankadó bevételeivel együtt is. A jövő évi várakozás pedig 4,1 százalék, holott a konvergencia program szerint 3 százalék alá kellene kerülnie.

Az elemző szerint azért tudható ez ennyire világosan, mert a világ nagy piacai nem mozogtak érdemben. A meghatározó euró-dollár árfolyam sem változott komolyabban hétfőn. Sörös Csaba hozzátette: "nagy drámáról még messze nem beszélhetünk, a jelenlegi alacsony forgalmú piacon a befektetők kisebb összegekkel is komolyabb mozgást tudnak elérni."

Ugyancsak a gyengülés irányába hatott Simor András jegybank elnök közlése a hétfő délután tartott sajtótájékoztatón, miszerint nincs információja az IMF-fel folytatandó tárgyalásokról.

Az MTI reggel még azt írta, a kereskedők a 277-280-as sávon belül várják az árfolyamot, a nemzetközi befektetői hangulat, illetve az euró/dollár jegyzés mozgásának függvényében.

A Takarékbank reggeli devizapiaci jelentésében ugyanakkor az állt, a bank elemzői hétfőn elképzelhetőnek tartottak némi forintgyengülést az euróval szemben, 281-282-ig, a múlt heti erősödés korrekciójaként. Hasonlóan, a Raiffeisen Bank napi elemzése szerint devizakereskedői 277,80 és 281,30 közötti mozgásra számítottak.