Simor helyett Matolcsy lesz a magyar kormányzó az IMF-ben

Vágólapra másolva!
Simor András helyett Matolcsy György képviseli Magyarországot kormányzói poszton a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsában.
Vágólapra másolva!

Az IMF-ben a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a jövőben a Nemzetgazdasági Miniszter tölti be - írta a minisztérium közleményében. A nemzetgazdasági miniszter Matolcsy György, aki az valutaalappal folytatott tárgyalásokon is vezette a magyar delegációt.

A közlemény szerint az IMF-ben a tagállamokat képviselő kormányzói posztot vagy az adott ország pénzügyekért és költségvetésért felelős minisztere tölti be, vagy a jegybank elnöke foglalja el. Az IMF honlapja szerint a kormányzótestületi magyar delegált a cseréig Simor András volt, helyettese a pénzügyminisztériumi államtitkár, Kovács Álmos.

A közlemény szerint a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a kormányzati struktúra átalakítása miatt lépi meg a minisztérium több uniós tagállamban követett gyakorlatra hivatkozva. A helyettes kormányzói tisztség a továbbiakban a mindenkori jegybankelnököt, tehát Simort illeti.