Újabb válság fenyegeti Magyarországot a francia nagybank szerint

Vágólapra másolva!
Az IMF-hitel biztonsági hálója nélkül Magyarország ki van téve a sokkoknak, így érdemes egy esetleges válságra készülni - véli annak a francia nagybanknak az elemzője, amelyik megjósolta a budapesti IMF-tárgyalások összeomlását júliusban.
Vágólapra másolva!

A magyarországi befektetőknek érdemes felkészülni egy lehetséges válságra, az ország ugyanis az IMF-megállapodás nélkül nagyon érzékeny a sokkhatásokra - véli a Société Générale francia bankház elemzője, Gaelle Blanchard, akinek a véleményét a Bloomberg hírügynökség idézte.

Blanchard a rövid lejáratú magyar állampapírok eladását ajánlja a bank ügyfeleinek, ez ugyanis szerinte nagyobb megtérüléssel kecsegtet, mint a forint esésére spekuláló devizapiaci shortolási technika (a shortolás azt jelenti, hogy a forint árfolyamának esésére számító spekuláns előbb eladja a devizát, majd pedig profitálva az árfolyam eséséből, alacsonyabb áron visszavásárolja azt, és így zárja a pozícióját).

Az IMF megköti a gazdaság- és pénzügypolitikát, de segít visszahódítani a befektetők bizalmát: Enélkül a biztonsági háló nélkül Magyarország ki van téve a sokkoknak, így érdemes egy esetleges válságra felkészülni - fogalmazott Blanchard.

A Société Générale elemzői már korábban is kritikusan szemlélték a magyar gazdaságpolitkát. A francia nagybank volt az egyik első olyan pénzintézet, amelyik arra hívta fel a fgyelmet július közepén, hogy komoly kockázata van annak, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások összeomlanak, ami gyengítheti a forintot. A bank elemzői ezt két nappal azelőtt jósolták meg, mielőtt valóban összeomlottak volna a tárgyalások, és lejtőre került a forint.