Financial Times: Az IMF-megállapodással segíthet Orbán a frankhiteleseken

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor magyar kormányfő azzal segítene a legtöbbet a frankárfolyam elszállása miatt szenvedő magyar devizahiteleseken, ha megújítaná a lejáró IMF-es hitelszerződést - fogalmaz a londoni Financial Times blogjában Chris Bryant.
Vágólapra másolva!

Magyarország új kormánya már eddig is aktív volt a devizapiaci kérdésekben, egyik első intézkedése az volt, hogy betiltotta a devizahitelezést, és olyan alapot hoz létre, amellyel segítséget nyújthat az eladósodott háztartásoknak. A leginkább azonban egy olyan lépés segítené a magyar adósokat, amit Orbán Viktor egyelőre elutasít: a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) történő megállapodás megújítása - fogalmazott a Financial Times blogján szerdán megjelent bejegyzésében Chris Bryant, aki szerint a frankkal szembeni forintgyengülés alapvetően a nemzetközi piaci hangulat romlására vezethető vissza, de a magyar miniszterelnök IMF-ellenessége is szerepet játszhatott benne.

A szerző szerint egy IMF-megállapodás minden kétséget kizáróan megnyugtatná a piacokat és csökkentené a magyar háztartások hitelezési költségeit. "Az önkormányzati választások közeledtével az elemzők azonban nem derűlátóak egy esetleges politikai módosítással kapcsolatban" - teszi hozzá a szerző.

A londoni napilap blogja emlékeztet arra is, hogy szerda reggel 226 forint közelébe emelkedett a svájci frank árfolyama, ami csak rátett az utóbbi egy hónap 11 százalékos emelkedésére. A magyar hitelek 70 százaléka devizában denominált, ezek nagy többsége pedig svájci frank alapú - a hitelek nagy részét még a válság előtt vették fel, átlagosan 160-170 forintos frankárfolyam mellett.

A blog idézi a Citigroup elemzését is, amely szerint a nemfizető magyar adósok száma megduplázódhat a következő hónapokban a frankárfolyam emelkedése miatt, a háztartási hitelesek ötöde ugyanis már most is 30-90 napos késéssel fizet.

A frank szerdai csúcsdöntéséről itt olvashat részletesen, a magyar elemzői várakozásokat és véleményeket pedig ebben a cikkben találja.