Matolcsy beszéde alatt visszapattant a forint

Vágólapra másolva!
Szerda délutánra enyhült a forintra nehezedő nyomás, a magyar pénz az euróval és a frankkal szemben is erősödött a délelőtti értékekhez viszonyítva, estére pedig valamivel még lejjebb mentek az árfolyamok. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jövő évi költségvetésre vonatkozó bejelentése alatt kezdett erősödni a magyar deviza, de ezt az [origo]-nak nyilatkozó devizapiaci elemző szerint részben az okozta, hogy az euró is erősödött a svájci frankkal szemben. Napközben az euró 289, a svájci frank 226 forint fölött is járt.
Vágólapra másolva!

Szerda este fél nyolc előtt pár perccel 286,7 forint körül mozgott az euró árfolyama. A dollár ugyanekkor 224,8, a svájci frank 222,5 forinton állt.

A délelőtt, majd kora délután is gyengülő, a svájci devizával szemben újabb negatív rekordot döntő forint akkor kezdett látható erősödésbe, amikor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette: Magyarország 2011-ben a bruttó hazait termék (GDP) 3 százaléka alá kívánja szorítani a költségvetési deficitet. Négy órára az euró árfolyama 287,60, a dolláré 225,70, a svájci franké pedig 222,70 forintra süllyedt.

Külső és belső okok

"Pozíciózárások miatt erősödött kismértékben az euró a svájci frankkal szemben, ez a fő oka annak, hogy gyengült a nyomás a forinton is, és a korábbi 226 fölötti árfolyam helyett újból csak 222-223 forintot kell adni a svájci fizetőeszközért" - indokolta a forint erősödését Gondi István, a Raiffeisen devizakereskedője az [origo]-nak. Mint mondta, délelőtt még 1,28 svajci frankba került egy euró, délutánra ez kúszott 1,29 fölé. Ehhez jöhetett még pluszban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megszólalása is. Mindemellett Gondi István szerint csak átmeneti állapotról van szó, semmi sem zárja ki a forint újbóli gyengülésének lehetőségét.

Kicsit erősebben látja a Matolcsy-bejelentés szerepét a forinterősödésben Csajbók Róbert, az ING elemzője, aki szerint a piac biztosan díjazta, hogy a magyar kormány egyáltalán megnyílvánult, s kifejezte elkötelezettségét a hiány 3 százalék alá csökkentésében jövőre. Kétségtelen ugyanakkor - tette hozzá -, hogy a "másik láb" a svájci frank gyengülése volt az euróval szemben.

Az Erste Bank devizapiaci elemzése óriási svájcifrank-drágulást vetít előre. Szerintük rövid távon, akár heteken belül 240 forintot érhet el a deviza árfolyama, míg kisebb korrekciókon kívül nem számíthatunk a kurzus visszaesésére. A frank erősödését indokolja Svájc gazdasági teljesítménye: a GDP akár 2 százalékkal is nőhet idén, miközben a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék körül alakulhat - mindkét adat jónak számít európai összevetésben.

A 240 forintos frank már kritikus lehet

A 240 forintos frank már az a szint lehet, ahol tömegessé válhat a devizahitelek bedőlése. A hazai elemzők ugyan egyetértettek abban, hogy nem lehet pontos határszintet megállapítani, az viszont egyértelmű, hogy a jelenlegi frankárfolyamon felül már minden forintnyi drágulás veszélyes. (A témáról bővebben itt olvashat.)

Elemzők szerint a forint gyengülése részben külső tényezőkkel magyarázható. Az árfolyam alakulásában meghatározó szerepe van a nyáron végzett uniós banki stressztesztek állítólagos megbízhatatlanságáról szóló híreknek, amelyek hatására az euró gyengülni kezdett a dollárhoz és a svájci frankhoz képest is.

Ugyanakkor a forintot az is sújtja, hogy nem szűnik a bizonytalanság a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap kapcsolata körül. A forint így a következő napokban tovább veszíthet értékéből - írta szerda reggeli jelentésében a DowJones amerikai gazdasági hírügynökség.