Rogán: Ragaszkodunk a devizahiteleseket segítő nyolc ponthoz

2010.09.14. 18:15

A devizahitelesek megsegítését célzó tervezetet kidolgozó fideszes politikusok, Rogán Antal és Kósa Lajos kedden közölték, hogy egyeztetni kívánnak a csomagról, ám az abban szereplő nyolc ponthoz ragaszkodnak. A két politikus jelezte, hogy remélik, a tervezetből az év végéig jogszabály lesz.

"Három alapelvet fektettünk le a lakáshiteleseket képviselő szervezetekkel folytatott tárgyalásokat követően" - közölte Kósa Lajos kedden Rogán Antallal közösen tartott sajtótájékoztatóján. (A két fideszes politikus a lakáshitelesek megsegítését célzó nyolcpontos tervezetről tárgyalt a szervezetekkel.)

Kósa elmondta, az első alapelv, hogy aki hitelt vett fel, annak azt vissza kell fizetnie. Második, hogy bármilyen eszközzel is rendezik a bajba jutott hitelesek helyzetét, az nem veszélyeztetheti a banki hitelezés rendszerét. A harmadik pedig "az együtt sírunk, együtt nevetünk" elv alapján, hogy arányos kockázatviselésnek kell lennie a bankok és a hitelfelvevők között. 

Rogán Antal pedig azt mondta, a nyolcpontos tervezetet bíráló Magyar Bankszövetséggel pénteken kívánnak tárgyalni. "Nem akarunk diktálni, de ragaszkodunk a nyolc ponthoz" - fogalmazott Rogán és hozzátette: októberben terjesztik a parlament elé vinni a tervezet,  annak érdekében, hogy mire év végéig lejár a kilakoltatási moratórium, a devizahitelesek helyzete jogszabályban is rendezve legyen.  

Nyolc pont és a bankárok reakciója

A devizahitelesek segítségét célzó, nyolcpontos terveztet a múlt csütörtöki frakcióülés után hozta nyílvánosságra a Fidesz. Lázár János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt mondta, hogy a Fidesz-frakció felkérte Rogán Antalt és Kósa Lajost, hogy dolgozzanak ki egy intézkedési csomagot a devizahitelesek megsegítésére, a kormánypárt ugyanis nem hagyhatja magára az árfolyamváltozás miatt kiszolgáltatott devizahiteleseket. A devizában eladósodottak azért kerültek különösen kritikus helyzetbe az utóbi hetekben, mert a svájci frank forinttal szembeni árfolyama rekordokat döntögetett, ami automatikusan nyomot hagy a törlesztőrészleteken.

Kósa Lajos és Rogán Antal a következő intézkedéseket javasolta a lakáshitellel rendelkezők megsegítésére:
- az egyoldalú szerződés módosítás tilalma az ügyfél számára hátrányos esetekben
- az önkényes kamatemelés tilalma a lakáshitelek esetén
- a középárfolyam kötelező alkalmazása a devizahiteleknél
- az ügyfél kérésére a hitel ingyenes előtörlesztésének lehetővé tétele
- kérelem esetén öt éves futamidő hosszabbítás automatikus biztosítása
- a tiszta lappal indulás jogának megteremtése: az adóssal szembeni követelés a jelzálog alá vett ingatlan aktuális értékének száz százalékát nem haladhatja meg
- a tartós fizetésképtelenség beálltát követően minden büntető kamat, késedelmi kamat, egyéb extra díj és költség felszámításának tilalma
- az igazságosság érdekében a fenti intézkedések nem terjedhetnek ki sem az üzleti célú befektetésekre, sem a második vagy harmadik ingatlan hitelezésére

Az [origo]-nak nyilatkozó banki középvezetők szerint a lépések nagy része vagy már eddig is érvényben levő gyakorlatot szentesítene, vagy pedig már korábban bejelentett intézkedést vet fel újra, de vannak új elemek is, talán annyi közös van bennük, hogy kivétel nélkül megnyírbálják a banki profitokat". A bankárok hozzátették, a terv hatásainak elemzését nehezíti, hogy a részleteknek és a végrehajtási szabályozásnak jelentős szerepe lehet, egyelőre azonban csak a fő pontok ismertek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK