Szerény plusz a pesti tőzsdén

Vágólapra másolva!
Az OTP és a Mol gyengülését ellensúlyozta a Magyar Telekom és a Richter drágulása, így a BUX minimális pluszban zárt.
Vágólapra másolva!

Szerény emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a pesti tőzsde indexe. A BUX 23 473 ponton zárt, ami 0,2 százalékkal haladja meg a hétfői végeredményt.

A Mol árfolyama 0,9 százalékkal 22 300 forintra csökkent, az OTP 0,5 százalékkal 5001 forintra gyengült. Ezzel szemben a Magyar Telekom árfolyama 2,2 százalékkal 708 forintra erősödött, a Richter pedig 1,4 százalékkal 47 945 forintra drágult.

Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője összességében "oldalazásnak" minősítette a részvénypiac keddi teljesítményét. Napközben volt kis emelkedőn és enyhe lejtmenetben is a BUX, a forgalom pedig átlag alatti maradt. A nap végi emelkedés annak volt köszönhető, hogy az amerikai tőzsde a negatív nyitás után a pozitív tartományba fordult - közölte a szakértő és hozzátette, hogy a kedden kiadott és a vártnál kedvezőbb amerikai kiskereskedelmi adatok is pozitív irányba befolyásolták a tőzsdeindexeket.