Forintokkal lett olcsóbb a svájci frank

Vágólapra másolva!
Ellentétes irányba indultak el a főbb devizaárfolyamok csütörtökön. A devizahiteleseknek jó hírt jelentett, hogy a svájci jegybank nem emelt kamatot, illetve alacsonyabb inflációs pályával számol, mint eddig, mert ezek hatására gyengülni kezdett a frank. Az euró délután drágulni kezdett, de estére újra 283 forint alá került.
Vágólapra másolva!

Az euró délután drágult, a dollár visszaerősödött a délelőtti szintjére, a svájci frank viszont jelentősen olcsóbb lett csütörtökön. Utóbbi mögött az áll, hogy a svájci jegybank csökkentette az inflációs várakozását, ami miatt a piac későbbi kamatemelést vár, mint eddig. Az eurót este hat óra előtt 283,2 forintért adták, késő estére azonban újra 282,5 forint közelébe került. Nap közben 282 forint körül ingadozott, sőt átmenetileg 281,5 forint alá is került az euró.

A dollár a délelőtti 217 forintról 215 forintra esett, az amerikai piacnyitás után azonban ismét drágult. Este, a hazai piaczárás után azonban olcsóbb lett a zöldhasú 216 forint alá került az árfolyam. A svájci frank délelőtt még a 217 forintot közelítette, kora délutánig 215 forintra mérséklődött az árfolyama, majd a jegybanki döntés nyilvánosságra kerülésekor hirtelen 212,5 forint közelébe zuhant. A délutáni átmeneti forintgyengülés a frankkal szemben is érezhető volt, 213 forint fölé kerül az árfolyam, azonban késő este ismét a napi mélypontja közelébe került a frank árfolyama.

A Quaestor elemzői azzal magyarázták a frank gyengülését, hogy a svájci jegybank a kamatdöntése után azt közölte, hogy az eddig vártnál alacsonyabb lehet az infláció a következő időszakban. A piacon ezt úgy értelmezték, hogy a vártnál későbbre tolódhat a svájci kamatemelés, ezért több befektető eladta frankeszközeit.

Szerdán erősödött a forint a frankkal és jennel szemben

Egy euró 281,97 forintot ért szerda este fél nyolc után pár perccel. A dollárral ugyanekkor 216,76, a svájci frankkal 216,17 forinton kereskedtek. Ez azt jelenti, hogy a reggeli értékekhez képest kicsit gyengült a forint az euróval szemben, a dollárhoz és a frankhoz képest viszont tartotta magát a nap folyamán. Kedd este óta egyértelműen erősödött a forint a frankkal szemben.

Kora délután az euró jegyzése még 281,60 forint körül ingadozott. Napközben a dollár megjárta a 215,60 forintos, a frank pedig a 215,20 forintos szintet is.

A nap folyamán a forint jelentősen erősödött a jennel szemben a japán jegybanki beavatkozás közvetett hatására. Este száz japán jen 253,65 forintot ért.