Negyven éve nem látott jövedelmi szakadék Amerikában

Vágólapra másolva!
Mióta mérik, a legnagyobb mértékű volt tavaly a jövedelmi különbség a gazdagok és a szegények között az Egyesült Államokban, elsősorban a foglalkoztatási helyzet romlása miatt.
Vágólapra másolva!

Az amerikai népszámlálási hivatal kedden ismertetett adatai szerint az évi 100 ezer dollárnál többet kereső réteget kitevő 20 százaléknál halmozódott fel az összes jövedelem 49,4 százaléka. Ezzel szemben a szegénységi küszöb alatt élőkre mindössze 3,4 százalék jutott. Ekkora eltérésre az adatrögzítés kezdete, 1967 óta nem volt példa.

Az elemzés arra is rámutatott, hogy a legtehetősebbek 5 százalékánál - akik évente 180 ezer dollárnál többet keresnek - tavaly nőtt a jövedelem, míg az évi 50 ezres kategóriába sorolható középrétegnél csökkent.