GVH: Tízmilliós büntetés agresszív betelefonálós játék miatt

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a TeleMedia Kft. az ATV-n futó "Többet ésszel" elnevezésű játék kapcsán agresszív, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, ezért 10 millió forintos büntetést kapott.
Vágólapra másolva!

A TeleMedia InteracTV Produkciós Kft. "Többet ésszel" című, az ATV-n 2006. április 1-je óta sugárzott játékában pénznyereményt ajánlanak fel különböző feladványok megfejtéséért. A fogyasztók hívásonként 375 forintért kerülhettek adásba, ami nem garantálta a műsorba kapcsolást, ugyanakkor a hívásokat kiszámlázták. A Gazdasági Versenyhivatal álláspontja szerint a társaság a játék során olyan pszichés nyomásgyakorlást alkalmazott, mely képes volt a fogyasztói döntési folyamat megzavarására.

A műsor során műsorvezetők például alaptalanul közölték, illetőleg sugalmazták, hogy "szinte minden betelefonáló bekerül az adásba", továbbá hogy "bármikor, akár a következő pillanatban be lehet telefonálni és be lehet kapcsolódni a játékba". A néző ezt úgy értelmezhette, hogy a hívó felet be is kapcsolják az adásba és lehetősége lesz elmondani az általa helyesnek vélt megoldást.

A játék során kiemelkedő szerephez jutott a fogyasztók sürgetése is a versenyhivatal szerint. Egyrészt a műsorvezetők közlései által, másrészt az egész műsor légkörét meghatározó hangeffektek és képi hatások révén (pl. ketyegő órahangot imitáló hanghatás, "utolsó percek", "utolsó esély", "adás vége" feliratok).

Az adásba nem került fogyasztók ösztönzésének is sajátos technikája volt. A számítógépes rendszer például azzal buzdított újabb hívásra, hogy közölte: "majdnem Ön a szerencsés hívó", "nagyon-nagyon közel járt a sikerhez", "óriási esélye van, hogy Ön kerüljön a stúdióba".

Sok a függő néző

A versenyhivatal szerint a műsor nézői között nagy számban találhatók játékszenvedélytől fűtött fogyasztók. Ezt igazolják azok az adatok is, amelyek szerint sokan egy hónapban, a 375 Ft/hívás díj ellenében is több száz hívást kezdeményeztek. Ezért egyébként a TeleMedia maga is korlátozott, például egy adott telefonszámról naponta maximum 300 hívást fogadtak el.

2009 második félévében, a fogyasztók által elindított hívások igen csekély töredéke eredményezett nyerést. A 339 műsor során, a játszó nézők nyereményeinek összege nem érte el a 20 millió forintot.

A játék menete:

A műsorvezető ismertette a feladványt, a helyes megoldásért kapható pénznyereményt és a műsor telefonszámát, valamint azt, hogy folyamatos az adásba kapcsolás. A feladvány általában első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnt, azonban több lehetséges megoldása volt. A játékba beérkező hívásokat egy automata hanginformációs ügyfélszolgálati rendszer fogadta és tájékoztatta a hívót arról, hogy bekerült-e az adásba vagy sem. A játékos adásba kapcsolását szintén számítógép végezte. Ha a hívónak sikerült adásba kerülnie, először egy automata közölte vele, hogy beszélgetését rögzítik és adásba kapcsolják, így a számítógépes kiválasztás és a stúdióba kapcsolás között átlagosan több másodperc telt el, amelyről más nézők nem tudtak, így ezalatt is kezdeményezhettek hívást.