Oszkó Péter OTP-s céghez igazolt

Vágólapra másolva!
Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere október elsejétől az OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. vezérigazgatói posztját tölti be.
Vágólapra másolva!

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter tölti be az OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. vezérigazgatói posztját 2010. október 1-jétől - közölte a bank. A szerepvállalással a pénzügyi szakember célja, hogy hozzájáruljon a társaság stratégiai céljának megvalósításához, mely szerint öt éven belül a régió legkiemelkedőbb kockázati tőke befektetője legyen - áll a közleményben. A banki közlemény emlékeztet a Bajnai kormány pénzügyminiszterének életútjára: Oszkó Péter ügyvéd, bejegyzett adószakértő adómenedzserként kezdte pályáját, majd egy nemzetközi ügyvédi irodahálózat magyarországi ügyvédi irodájának adótanácsadó részlegét vezette, illetve Londonban szerzett nemzetközi munkatapasztalatot. 2004-től a Deloitte nemzetközi tanácsadócégnél dolgozott, 2006. január 1-jétől az adótanácsadás üzletág vezetőjévé nevezték ki, majd 2007 júniusában elnök-vezérigazgató lett.

Ugyanebben az évben elnyerte a Menedzserek Országos Szövetsége által kiírt "Az év fiatal menedzsere díjat". 2009 áprilisától a szakértői kormány pénzügyminisztere volt. A szakember résztulajdonosa a közelmúltban alapított TMC First Kft.-nek, tulajdonosi jogait gyakorolja, ám a tanácsadó cég ügyvezetésében nem vesz részt.

Az OTP Bank 2010 februárjában szerzett 80 százalékos részesedést a PortfoLion Zrt.-ben, hogy emelje a pénzügyi csoport szolgáltatásainak komplexitását. A bankcsoport tagjaként a 25 millió forint jegyzett tőkéjű PortfoLion Zrt. a JEREMIE program keretében elindította az OTP Kockázati Tőkealap I. kezelését. Az alap legfőbb célkitűzése, hogy tőkebefektetések révén jelentős mértékben járuljon hozzá a céltársaságok részvényesi értékének növekedéséhez, majd pedig a befektetések értékesítésekor a hagyományos befektetési formákét meghaladó nyereséget érjen el.

Simicska, Szász, Benedek

Nem Oszkó Péter az első olyan korábbi vezető állami tisztségviselő, aki a banknál folytatja a pályafutását. Simicska Lajos, az APEH korábbi elnöke 2001-ben jelentette be, hogy az OTP Lakástakarékpénztár Rt. elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedik tovább. Simicska 2002 nyaráig dolgozott a legnagyobb magyar kereskedelmi banknál.

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke elnöki főtanácsadóként dolgozott az OTP Bank Rt.-nél, majd ő lett a bank szerbiai leányának első embere is, innen pedig újra tanácsadóként tért vissza a bankhoz. Pintér Sándor, a Fidesz-kormány korábbi és jelenlegi belügyminisztere is kapcsolatban állt az OTP Bankkal 2002 után, a társaság igazgatóságának külső tagjaként. Pintért és az OTP-t 2004-ben meg is büntette a pénzügyi felügyelet a bennfentes kereskedési szabályok megsértése miatt.

Az OTP Csoportnál folytatta pályafutását idén év elejétől Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) lemondott vezérigazgató-helyettese, akit a Heves Megyei Bíróság első fokon múlt év december elején másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt.