Nem sírnának Matolcsy után a piacok az elemzők szerint

Vágólapra másolva!
Legfeljebb egy kis forintárfolyam-kilengést okozna, ha igaznak bizonyúlnának a Matolcsy György gazdasági miniszter távozásáról szóló találgatások, de az is hamar csillapodna, ha gyorsan megneveznék az utódot. Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint hiteles, a befektetőkkel jól kommunikáló, a költségvetéshez is értő szakemberre lenne szükség, az elemzők favoritja Varga Mihály.
Vágólapra másolva!

"Még arra is van esély, hogy a piacok pozitív üzenetként fogják fel, ha a leváltással egy időben egy olyan személy kinevezését jelentik be, aki hiteles módon tud a formálódó költségvetés mögé állni" - mondta az [origo]-nak Fórián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója azokkal a találgatásokkal kapcsolatban, miszerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter körül fogyóban van a levegő, így a kormány gazdaságpolitikáját megjelenítő szakember hamarosan távozik a kabinetből.

Hétfőn a Magyar Nemzet írta meg, hogy a pénzpiacokon általánossá vált az a vélemény, miszerint napirenden van Matolcsy György leváltása. A lap szerint azért van fogyóban a levegő a miniszter körül, mert Matolcsy több alkalommal is okozott gondot a május végén felállt új kormánynak (erről itt olvashat részletesen). A nemzetgazdasági miniszter a távozásával kapcsolatos találgatásokra reagálva hétfőn azt nyilatkozta, hogy "a miniszterelnök bizalma töretlen a gazdaságpolitika, az egykulcsos, arányos adórendszer, a költségvetés és az új Széchenyi Terv területén", az ő elmozdításával kapcsolatos találgatásokat pedig az magyarázza, hogy "sokan nem szeretik azt, hogy sikeres a gazdaságpolitika, hogy bankadó van, és sokan nem bíznak abban, hogy az IMF nélkül is van élet".

Nem rázná meg a piacot Matolcsy távozása

Nem számol jelentős piaci reakcióval az esetleges lemondás miatt Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője sem, aki szerint azonban "elképzelhető, hogy átmeneti, rövid kilengést okozna a piacon, ha most bejelentenék, hogy leváltják a nemzetgazdasági minisztert, azaz a forint gyengülhet, mert a kormány gazdaságpolitikáját Matolcsyhoz köti a piac". Kolba úgy látja, hogy amennyiben a kormány határozottan és gyorsan cselekszik, és nem keresi hetekig Matolcsy utódját, és az új miniszter egyértelművé teszi, hogy Magyarország tartani fogja a költségvetési hiányt, akkor "nem lesz nagyobb felfordulás". "Maga a váltás jelenthet némi bizonytalanságot, de ha elkészül a költségvetés, kiderülnek a gazdaságpolitikát érintő konkrét kormányzati lépések, akkor az is elmúlik" - mondta Fórián Szabó.

Duronelly Péter, a Budapest Alepkezelő befektetési igazgatója szerint a miniszter lecserélésével azt fejezné ki a kormány, hogy nem elégedettek Matolcsy munkájával, ami azt jelentené, hogy osztják a piac véleményét, vagyis ezt pozitív jelzésként értékelhetnének a befektetők. Daróczi Andor, az MKB Alapkezelő vezetője szerint bár általában véve rossz üzenete van a piacok felé egy gazdasági miniszter cseréjének, de Matolcsy eltávolításának nincs nagy jelentősége piaci szempontból.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Varga Mihály nyáron már sikeresen megnyugtatta a piacokat

"Még Matolcsy fogja beterjeszteni a költségvetést" - mondta Daróczi, aki szerint a jövő évi gazdasági pálya annyira kötött, hogy nagy változást az sem hozna, ha leváltanák a minisztert. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint hitelesség szempontjából nem számít a csere, mivel a kormány több szinten, sőt Orbán Viktor miniszterelnök személyében a legfelsőbb szinten is elkötelezte magát a hiánycél tartása mellett. "Ha csere lesz, akkor sem napokon belül" - mondta az elemző.

Jelöltek Hernáditól Szapáryig

"Mindenképpen az lenne a legcélravezetőbb, ha olyan embert jelölnének, aki a költségvetés benyújtásának a napján ki tud állni, és azt tudja mondani: a kormány tartja magát a feszes költségvetéshez, és elkezdődnek a strukturális reformok" - fogalmazott az egyik név nélkül nyilatkozó banki szakember, az szerint olyan személy lenne a legmegfelelőbb, aki rövid időn belül képes pozitív fordulatot hozni Magyarország piaci megítélésében.

A lehetséges jelöltek között tartják számon Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki az olaj-, illetve energiaipar előtt a bankszektorban dolgozott a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. vezérigazgatójaként, és ráadásul néhány hete azt rebesgetik, hogy távozik a Mol éléről. "Hernádi nem költségvetési szakember, de makrogazdaságban és menedzsmentben jó" - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a felvetésre, aki szerint olyan ember kellene a tárca élére, aki ért a befektetők nyelvén. Az [origo] által megkérdezett szakemberek szerint a jelenleg a kormányfő tanácsadójaként dolgozó Szapáry György neve is felmerülhet a jelöltek között, mert a piac szintén hiteles és jó szakembernek tartja őt.

Korábban felvetődött Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter és jegybankelnök neve is, de az [origo]-nak nyilatkozó, nevük elhallgatását kérő gazdasági szakemberek szerint a tőzsdére készülő CIG Pannónia Biztosító felügyelőbizottsági elnökének esélyei nem a legjobbak. Járai személye azért tűnik nehezen vállalhatónak, mert az ő MNB-elnöksége alatt futott fel a Fidesz által mostanában sokat kárhoztatott devizahitelezés.

"Evidens lenne Varga Mihály"

Az elemzők szerint eséllyel indulna azonban a posztért Járai egykori pénzügyminiszteri utóda, a Fidesz alelnöke, a jelenleg a Miniszterelnökséget államtitkárként vezető Varga Mihály. "Ő lenne az, aki a lehető legrövidebb időn belül, a lehető leginkább megnyugtatná a piacokat, és gazdasági miniszterré történő kinevezése akár 30-50 bázispontos csökkenést is hozhatna az állampapír hozamokban" - mondta az egyik szakember, aki szerint Varga kinevezése ellen szól azonban, hogy már eddig is úgy tűnt, hogy Orbán Viktor háttérbe szeretné szorítani a Fidesz egyik erős embereként is számon tartott Vargát. "Ez abból is látszik, hogy inkább csak névlegesen kapott pozíciót a kormányban" - tette hozzá.

Hamecz István: "Teljesen komolytalan"

Voltak elemzők, akik szerint az MNB egykori ügyvezető igazgatója, az OTP Alapkezelő jelenlegi vezetője, Hamecz István is egyike lehetne a potenciális jelölteknek. A Fidesz-alapítók közé tartozó Hamecz az [origo] megkeresésére elmondta, hogy a felvetés teljesen komolytalan, nem készül gazdasági miniszternek sem most, sem a jövőben.



Vargát több elemző és gazdasági szakember is a legvalószínűbb jelöltnek nevezte az [origo] kérdésére. "Van költségvetési tapasztalata, óvatos rókának tartják, aki megfontoltan nyilatkozik, és mindig a biztonságosra törekszik, ráadásul nem olyan autonóm és kontrolállhatatlan, mint Járai vagy Urbán László" - mondta az egyik szakértő.

"Evidens lenne Varga Mihály" - mondta Daróczi Andor is, aki szerint könnyen Matolcsyhoz hasonló gazdasági felfogású ember válthatja a minisztert, ha egyáltalán lesz váltás. Daróczi szerint a növekedést és munkahelyteremtést egyszerre képviselő politikus lenne ideális, aki a költségvetés kordában tartására is képes. "A kormányzat kezdi megérteni, hogy a külföldiekre is figyelni kell" - mondta, hozzátéve, hogy ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül hallgatni is kell rájuk. Az eddigi tapasztalatok szerint Varga ennek a kívánalomnak is megfelelne, Kósa Lajos és Szijjártó Péter külföldi befektetőket elbizonytalanító nyári bejelentése után ugyanis Varga tette azt a nyilatkozatot, amely az idei költségvetési hiánycél tartása melletti elkötelezettségről szólt. Az önkormányzati választás előtt Varga kulcsmomentumnak nevezte mind az egyensúlyt, mind pedig a növekedést.

"A Fidesz mától a 2014-es újraválasztására játszik, ha pedig árfolyamválságot okoznak, akkor még négy évig sem húzzák. Vagyis négy év múlva csak úgy képesek nyerni, ha most nekilátnak azoknak a reformoknak, amik biztosítják, hogy a hitelminősítők ne minősítsék le az országot, legyen egy viszonylag stabil forintárfolyam, finanszírozni tudjuk a folyó hiányt és a lejáró adósságot - a 83 százalékos GDP-arányos államadósság 65 százalékát külföldiek finanszírozzák - vagyis megteremtik az ország pénzügyi stabilitását." - fogalmazott az [origo]-nak a neve elhallgatását politikai okok miatt kérő, a bankszektorban dolgozó szakember.

Ön szerint ki lenne a legalkalmasabb a posztra? Szavazzon!

Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója

242001outform.html400350

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója

242002outform.html400350

Járai Zsigmond, egykori pénzügyminiszter és MNB-elnök

242003outform.html400350

Szapáry György, Orbán Viktor tanácsadója, hajdani MNB-alelnök

242004outform.html400350

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, volt pénzügyminiszter

242005outform.html400350

Maradjon Matolcsy György!

242006outform.html400350