A 0,4 százalékos várt növekedés helyett ugyanilyen mértékben csökkent a kiskereskedelem forgalma augusztusban az euróövezetben. Leginkább az élelmiszerek, italok eladása esett vissza.

A várt növekedés helyett visszaesett a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben augusztusban az előző hónaphoz képest. Az Eurostat uniós statisztikai hivatal keddi jelentése szerint a 16 országból álló euróövezetben 0,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom havi szinten, a júliusi, 0,1 százalékos növekedést követően. Éves összevetésben 0,6 százalékkal nőtt a forgalom.
   
Az augusztusi a legnagyobb mértékű havi visszaesés április óta, és messze meghaladja a DowJones elemzői konszenzusa alapján várt 0,2 százalékos csökkenést. A Reuters elemzői körkérdése növekedést, havi szinten 0,4 százalékos, éves összevetésben 1,4 százalékos bővülést jelzett előre. Az Európai Unió egészében 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom augusztusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 0,8 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva.
   
Termékcsoportok szerint az élelmiszerek, dohányáruk és italok forgalma júliushoz képest 0,7 százalékkal, tavaly augusztushoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer jellegű termékek forgalma viszont nőtt, havi szinten 0,3 százalékkal, éves szinten 2,5 százalékkal. A huszonheteket együttvéve havi szinten leginkább Ausztriában, Szlovéniában és Máltán csökkent a forgalom, míg a legnagyobb növekedést Romániában, Litvániában és Spanyolországban mérték. A magyarországi kiskereskedelem augusztusi alakulásáról nem közölt adatokat az Eurostat. A magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 21-én teszi közzé vonatkozó jelentését.