Másodikok a magyar cégek a térségi toplistán

Vágólapra másolva!
Előretörtek a magyar nagyvállalatok, a kelet-közép-európai régióban működő 500 legnagyobb cég közül 83 hazánkban működik, amivel Lengyelország mögött a második helyre jöttünk fel a korábbi harmadikról. 2009-ben a térség első tíz cége között három magyar volt, a Mol, a komáromi Nokia, és a győri Audi.
Vágólapra másolva!

A kelet-közép-európai top 500 cég országok közti megoszlása jelentősen változott 2009-ben - derül ki a Coface csoport elemzéséből. A vállalatok számát tekintve a román, a szerb, a magyar és a bolgár cégek száma emelkedett, míg a lengyel, a cseh, az észt, a litván, a lett, a szlovák és az ukrán cégek száma csökkent. 2009-ben a top 500 vállalat 28 százalékát Lengyelország adta, a második hazánk (17 százalék), a harmadik Csehország (14 százalék), a negyedik helyen pedig Románia áll 10 százalékos részesedéssel. A legnagyobb növekedést Románia érte el azzal, hogy a top cégek tíz százalékát immár ők adják, számuk 48-ra emelkedett, míg 2008-ban csak 14-en voltak. Dinamikus növekedést mutatnak a bolgár cégek, is számuk 6-ról 18-ra emelkedett.

"Látható, hogy azon országok vállalatai közül, amelyek később csatlakoztak az unióhoz, egyre többen kerülnek fel az ötszázas listára. Ahogy az elmúlt években is hangsúlyoztuk és a mostani lista is jól alátámasztja, komoly lehetőségek vannak a régión belül is a magyar exportáló vállalkozásoknak, hiszen egyre több potenciális partner és persze versenytárs emelkedik ki a a régiós országokból. Kérdés tehát, hogyan tudják a régió erősödését kihasználni a magyar cégek: növelik-e exportjukat, vagy a célországokban, helyben hoznak létre cégeket" - mondja Bagyura András a Coface Hungary kereskedelmi vezetője. "Igen érdekes időszakot vizsgálunk, ugyancsak érdekes időpontban - 2009-es adatokat nézünk 2010 vége felé. A tavalyi számokban ott van a válság hatása, a top 500 cég árbevétele 2008-ról 2009-re 17-18 százalékkal csökkent, ami igen nagy arány. Azoknál a cégeknél, melyekkel mi közvetlenül is dolgozunk, 20-30 százalékos forgalomcsökkenést észleltünk. A válság ugyanakkor olyan kilengéseket okoz, hogy ezeket a számokat nehéz megfelelően értékelni és nehéz megmondani, hogy hogyan változnak ezek a vállalatok a jövőben. Ugyanakkor nagyon sok cég megőrizte pozícióját az ötszázas listán, körülbelül kétharmaduk stabilan őrzi a helyét"-értékelte az általános képet Kárpáti Gábor, ügyvezető.

Az árbevétel negyedét az energiás cégek adják

Az iparágakat tekintve a teljes árbevétel mintegy huszonöt százalékát olajipari és az energiaszolgáltatók termelik. Míg árbevételük egyes szereplőknél akár 30 százalékkal visszaesett, mások stabilan őrzik pozíciójukat. A top 500 további iparági megoszlását vizsgálva látható, hogy 11 százaléka termelő tevékenységet folytat, további 11 százalék kereskedelmi tevékenységet végez, 6-6 százalékuk telekommunikációban, vegyi- és gyógyszeriparban tevékenykedik. Hazai viszonylatban az olajipari és az energiaszolgáltatók hasonló arányt képviselnek (25%) ám nagyobb számban jelennek meg a kereskedők (14%) és az elektronikai és vegyiparban tevékenykedők (9-10%).

Az első tízbe tört be a komáromi Nokia

Az első tíz társaság között egy új cég jelent meg: a Nokia Komárom Kft., amely a kilencedik helyre került. A Nokiát mindig is hiányolták az elemzők, súlyuk valószínűsíthető volt azonban adataik eddig nem voltak nyilvánosak, hiszen a cég elzárkózott az adatszolgáltatás elől. Idén itthon az adatok az interneten is hozzáférhetők, valamint a törvény is szigorodott az adatszolgáltatással kapcsolatosan, többek között ez is állhat a magyar cégek számának növekedése mögött. Az élen a legnagyobb előrelépést a FIAT AUTO POLAND S.A. tudja felmutatni: a 15. pozícióról a 6. helyre lépett előre a társaság, miközben árbevételét is képes volt növelni. A két legnagyobb vállalat stabilan megőrizte pozícióját az olajszektorból kikerülő PKN Orlen 15 milliárd és a MOL 11 milliárd euró bevétellel azonban mindketten a 2008 eredményükhöz képest jelentős forgalomcsökkenést szenvedtek el.

Így teljesítettek a magyar cégek

A top 500-as lista 83 magyar cégéből tizennyolc szerepel az első százban, tizenhárom az első ötven között. A legnagyobb tíz vállalat közé pedig három magyar cég került be, a Mol, a Nokia valamint az Audi. Őket a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. követi, amely a magyar negyedik helyet szerezte meg, összesítésben pedig a tizenhetedik a régióban és ezzel nagyot lépett előre a tavalyi negyvenegyedik helyről.

Az első tíz magyar vállalat között szerepel olaj- és gázipari (E. ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt.), elektronikai (Samsung) és egy kereskedelmi cég is (Tesco Global Áruházak), azonban ebből a körből kiesett egy autógyártó (Magyar Suzuki Zrt.)

A válság miatt 17 százalékkal csökkent az összárbevétel

A válság lenyomata - így nevezi a Coface csoport a legfrissebb kelet-közép-európai Top 500 listáját, amely 13 ország cégeit árbevételük alapján immáron negyedik alkalommal állítja sorrendbe. Az összeállítás tehát Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna legnagyobb cégeit rangsorolja. Bár a számviteli rendszerek, a konszolidáció módja és az euró átváltási árfolyam is befolyásolhatja a végeredményt, a lista mégis alkalmas arra, hogy képet kapjunk a legnagyobbak teljesítményéről. 2009 -ben átlagosan 17 százalékkal csökkent a kelet-közép-európai 500 legnagyobb cég összesített árbevétele. A legkisebb visszaesést Szlovénia produkálta, míg a legnagyobb visszaesést a szerb cégek szenvedték el.