Nobel-díjat ért idén a munkanélküliség kutatása

Vágólapra másolva!
Három közgazdász megosztva kapta idén a közgazdasági Nobel-díjat, az elismerést a munkaerőpiacok elemzéséért ítélték oda az indoklás szerint.
Vágólapra másolva!

Három közgazdász, Peter Diamond, Dale Mortensen és Christopher Pissarides kapta idén a közgazdasági Nobel-díjat - jelentették be hétfőn Stockholmban.

A Bloomberg szerint a három közgazdász a munkaerőpiacok hatáékonyságával kapcsolatos kutatásaikért kapta az elismerést, a kutatók elsősorban azzal foglalkoztak, hogy miképp hat egymásra a munkaerőpolitika, illetve a bérszint. A díjat odaítélő bizottság szerint Diamond tette le a munkaerőpiacok elemzését lehetővé tevő elméleti alapokat, amiket Mortensen és Pissarides alkalmazott magukra a munkaerőpiacokra.

"A modellek hozzájárultak ahhoz, hogy megértsük, miképp hat a szabályozás és a gazdaságpolitika a munkanélküliségre, a munkaerőkínálatra és a bérekre" - áll a hivatalos indoklásban.

A három kitüntetett közgazdász nem volt a fő esélyesek között. A favorit az új klasszikus makroökonómia két alapítója, Robert Barro és Rober Lucas volt, de az esélyesek közé sorolták a mostani válságot okozó piaci buborékokat kutató Nobuhiró Kijotakit és John Moore-t is (az esélylatolgatásról itt olvashat részletesen).

Tavaly két amerikai professzor, a Bloomingtonon oktató Elinor Ostrom és a Berkeley egyetemen tanító Oliver E. Williamson kapta a közgazdasági Nobel-díjat. Mind a két kutató intézményi kérdésekkel foglalkozik, de míg a közgazdászok között az első női Nobel-díjas Ostrom a közvagyonra koncentrált, addig Williamson a cégek működésére. Ostrom neve nem szerepelt az esélyesek között, de Williamson már évek óta egyike volt az esélyeseknek. Az intézményi iskola már több díjat kapott, Nobel-díjas például a róla elnevezett tételről ismert Ronald Coase és Douglas C. North is.

Ostrom a közvagyon hasznosításának egyik legismertebb kutatója, munkái arra koncentrálnak, hogy az emberek és az ökoszisztéma közötti interakció miképp vezet a hosszan tartó fenntarthatósághoz. Williamson a cégeken belüli intézményi megoldásokkal foglalkozik, a tranzakciós költségek elméletének egyik legfontosabb képviselője és az intézményi struktúrák egyik fő teoretikusa.

Elhunyt Maurice Allais

Hétfőn 99 éves korában elhunyt Maurice Allais, az egyetlen francia, aki közgadasági Nobel-díjat kapott. Allais 1988-ban kapta meg a Nobel-díjat a piac elmélete és az erőforrások hatékony kihasználása terén végzett úttörő tevékenységéért. A kereslet és a kínálat kiegyensúlyozására vonatkozó elmélete hozzájárult a háború utáni francia gazdaság újjáépítéséhez.