Simor: Családonként 6 millió forint államadósságot cipelünk

Vágólapra másolva!
Függetlenül attól, hogy Magyarországnak van-e megállapodása az IMF-fel, csökkenteni kell a költségvetési hiányt és az államadósság mértékét, amely családonként 6 millió forint - mondta szerdán Simor András. A jegybank elnöke hozzátette: a kormánynak kell döntenie arról, hogy mennyit ér meg neki az a gazdaságpolitikai szabadság, amit az IMF-hitel nélkül élvezhet.
Vágólapra másolva!

Magyarországnak 2009 közepe óta nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által biztosított hitelcsomagra, mert képes a piacról finanszírozni magát - mondta szerdán a közrádió reggeli műsorában Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, miután hazatért Washingtonból, ahol a IMF és a Világbank éves rendes közgyűlésén vett részt. (A magyar delegáció tagja volt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke is.)

A nemzetgazdasági miniszter és a közte kialakult feszültségre vonatkozó kérdésre Simor András azt mondta, sok mindenben nem értünk egyet, de számos más dologban igen. "A nemzeti banknak nagyon határozott feladatköre van, a parlament által jóváhagyott törvény határozza meg, ha úgy tetszik függetlenül attól, hogy a kormány milyen gazdaságpolitikai vonalat visz. Nekünk az a feladatunk, hogy a pénzügyi rendszert stabilitását és az árstabilitást biztosítsuk. Nyilván jó, ha a gazdaságpolitika erre is rásegít, de nem szükségszerű része"- tette hozzá a jegybankelnök.

A lakosság fizeti a kormány gazdaságpolitikai szabadságát

Az IMF és a Európai Unió által nyújtott hitelmegállapodásról, illetve annak meghosszabbításáról való megegyezést Simor szerint azért érdemes megfontolni, mert egy ilyen védőháló költségei elmaradnak a piacon felvehető forrásokhoz kapcsolódó kiadásoktól. "A másik oldalról azonban figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi szervezetek nem olyan hitelezők, mint egy kereskedelmi bank, akivel csak a kamatfeltételekről kell megállapodni, hanem a gazdaságpolitikai útról is".

Simor közölte: a kormánynak kell dönteni arról, hogy mennyit ér neki az a gazdaságpolitikai szabadság, amit aztán egy kamatfelárban kell megfizetnie nem a kormányak, hanem a lakosságnak. A jegybankelnök szerint teljesen függetlenül attól, hogy van-e Magyarországnak hitelmegállapodása az IMF-fel, mindenképpen csökkenteni kell a költségvetési hiányt és a GDP-hez mért államadósságot.

Simor nem tud arról, hogy bankok kivonulnának

Simor András nem tud arról, hogy a bankadó miatt kovonulnának bankok Magyaországról. Azt azonban hozzátette, hogy régiós szinten nem kiugró a magyar bankszektor nyeresége, márpedig az anyabankok abba az országokba fogják kihelyezni a szabad forrásaikat, ahol a legnagyobb haszbnot remélik. "Ha azt látják, hogy Magyarországon kevesebb lesz a profit, akkor másik országban fogják kihelyezni ezeket a forrásokat, amelyekre egyébként Magyarországnak is szüksége lenne.



"Húszezer milliárd forint az államadósság, ez azt jelenti, hogy minden egyes lakosra - beleértve a csecsemőket - 2 millió forint adósság jut, családonként 6 millió forint, ennyit cipelünk magunkkal, azon túlemnően, hogy ki mennyi lakáshitelt vagy egyéb kölcsönt vett fel" - mondta a jegybak elnöke. Simor szerint a bankrendszerben a mostaninál jóval, 10-30 százalékkal magasabb svájcifrank-árfolyam sem okozna komoly gondot, bár a veszteséget nyilván növekednének. A hitelesek megsegítéséről pedig azt mondta, hogy szociálpolitikai kérdés és a kormány felelőssége. "Bizonyos szűk körben lehet racionális magva az elképzelésnek" - fogalmazott Simor és hozzátette: nem szabad a segítségnyújtás lehetőségével olyan képzetet kelteni az emberekben, hogy érdemes nem kifizetni a hitelt. "Meg kell különböztetni a fizetési képességet és hajlandóságot. Csak azokat érdemes megmenteni, akik tényleg képtelenek fizetni. A devizahiteleseknek tisztában kell lennie azzal, hogy akik hitelt vettek fel kockázatot vállaltak, és ezt addig futják, amíg vissza nem fizetik. Az árfolyamkockázat nem vehető ki a rendszerből, ez 20-30 évig ott lesz, át lehet ugyan vállalni, de ez költséges megoldás lehet.