Januártól egy szervezetben az adóellenőrök és a vámosok

Vágólapra másolva!
Nemzeti Adó- és Vámhivatal lesz az APEH és a VPOP összevonásával létrehozandó új szervezet neve. Ide fut majd be az állami bevételek 90 százaléka.
Vágólapra másolva!

Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven új szervezet jön létre a jövő év elején az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) összevonásával - mondta a VPOP helyettes vezetője pénteken Egerben. Hozzátette, a fúzió célja, hogy a jelenleginél magasabb minőségben, szolgáltatóbb jelleggel működjönek a hatóságok.

A tervek szerint az új szervezethez fut majd be az állami bevételek 90 százaléka, vagyis ha rosszul dolgoznak, az egyszázalékos tévedés is 100 milliárd forint nagyságrendű bevételkiesést okoz az állam számára - közölte Szabó Zsolt, a Magyar Vámügyi Szövetség konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón.

Regionális szinten főigazgatóságok jönnek létre, ugyanakkor valamennyi megyében egyetlen vám- és pénzügyőri igazgatóság alakul, amelyeknek lesznek kirendeltségei. Az új szervezet felépítésének és feladatainak pontos meghatározásán jelenleg munkacsoportok dolgoznak - mondta Szabó Zsolt.

A vámhatóságot érintő adóváltozások között a legjelentősebbnek nevezte az otthoni pálinkafőzés jövedékiadó-mentességét 50 liter, 86 százalékos párlat mértékéig. Ez praktikusan 100 liter 43 százalékos párlatot jelent háztartásonként. Számításaik szerint mindez mintegy 30 milliárd forintos jövedékiadó-kiesést okoz az állam számára.

Nyilvántartásuk szerint tavaly 8 milliárd forintnyi bevétel származott a bérfőzési szeszadóból. Ugyanakkor várhatóan visszaesik a boltban kapható tömény italok forgalma - jelezte Szabó Zsolt.