Az okostelefonok hozzák a profitot a Sony Ericssonnak

Vágólapra másolva!
A második negyedévhez képest megnégyszerezte a nyereségét a Sony Ericsson július-szeptember között.
Vágólapra másolva!

A korábbi veszteségeket követően az új okos telefonok forgalmának növekedése miatt a mobiltelefonokat gyártó Sony Ericsson már a harmadik egymást követő negyedévben nyereséget könyvelt el az idei harmadik negyedében. A pénteken közölt adatok szerint a vállalat adózott eredménye 49 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban még 164 millió euró volt a veszteség. A második negyedévet 12 millió euró, az első negyedévet 21 millió euró profittal zárta a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon gyártója, amely a svéd Ericsson és a japán Sony Corp. tulajdona.

A cég harmadik negyedévi bevétele 1,6 milliárd euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 1,62 milliárdról. A társaság 2008 második negyedévétől hét negyedéven át volt veszteséges, de időközben komoly költségcsökkentő intézkedéseket vezetett be: egyebek mellett négyezer fővel csökkentette a dolgozói létszámot, világszerte 7800-ra. A cégcsoport 10,4 millió mobiltelefont szállított ki július-szeptember között, ez 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál és 5 százalékkal marad el az idei második negyedévitől.