Az adócsomagba került a 2011-es bankadó is

Vágólapra másolva!
A szombaton benyújtott adócsomag sok kisebb horderejű módosítást is tartalmaz - ezekből kigyűjtöttük a legfontosabbakat.
Vágólapra másolva!

Bejegyezték a korábban bejelentett, de törvényileg még nem szabályozott 2011-es bankadót. A pénzintézeteknek 2010-ben 187 milliárd forintot kell befizetniük és a kormány kinyilvánította szándékát, hogy 2012-ig fenntartja az átmeneti különadót. A bankoknak és más pénzintézeteknek március 10-ig kell majd megállapítaniuk a jövő évi adójukat.

A járulékszabályok egyszerűsítése érdekében megszüntetné a javaslat a minimálbér kétszerese utáni járulékfizetés szabályát, vagyis a munkaadónak ismét a munkavállaló részére ténylegesen kifizetett jövedelem képezi majd a járulékok alapját.

Az adócsomag megszüntetné az úgynevezett tevékenységre jellemző kereset kategóriáját, amelyet a jelenlegi szabályozás figyelembe vesz a járulékok meghatározásánál. Az evásoknál is megszűnik ez a kategória, náluk a járulékalap a minimálbér összege lesz.

Szigorodik a súlyos mozgáskorlátozottakat megillető gépjárműadó-mentesség. Azt a törvény indoklása is megjegyzi, hogy a mozgáskorlátozottsággal visszaélőket első sorban az igazolvánnyal járó előnyök, például ingyenes parkolás, vagy a 300 000 forintos állami támogatás motiválta, az adózás alól sokan ezáltal tudtak kibújni.

A jelenleg hatályos törvény szerint ugyanis adóznia vagy a tulajdonosnak vagy az üzemben tartónak kellett, vagyis elég volt egy mozgássérültet üzemben tartóként bejegyezni az adómentességhez.