Idén várhatóan 27,5 milliárd forint különadót fizet a Magyar Telekom

Magyar Telecom, T-com, T-csoport
Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom bejelenti, hogy a Magyar Országgyűlés 2010. október 18-án törvényt (2010. évi T/1374 törvényjavaslat) fogadott el a kiskereskedelmi, energiaellátó és távközlési szektorok különadójáról. A törvény alapján a Magyar Telekom csoport 2010-ben várhatóan 27,5 milliárd forint különadót fizet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Országgyűlés 2010. október 18-án törvényt fogadott el az egyes ágazatokat terhelő különadóról (2010. évi T/1374 törvényjavaslat). A különadó a kiskereskedelmi, energiaellátó és távközlési szektorokat érinti, az elektronikus hírközlési szolgáltatásból származó éves nettó árbevételre kerül kivetésre, és 2012 végéig lesz hatályban.

A törvény alapján a Magyar Telekom csoport 2010-ben várhatóan 27,5 milliárd forint különadót fizet. Az adó várhatóan az egyéb költségek között kerül elszámolásra, és csökkenti az adózás előtti eredményt. Ennek következtében a társaság 2010-ben várhatóan körülbelül 1 milliárd forinttal kevesebb társasági nyereségadót fizet.

A különadót a Magyar Telekom - annak ellenére, hogy várhatóan egyéb költségként jelenti - rendkívüli tételként kezeli, ezért nem érinti a 2010-es publikus célkitűzéseket. A társaság a rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA esetében 2010-ben továbbra is 7-9 százalékos csökkenésre számít.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.