Ötvenöt ember kapott munkát a Bock új noszlopi üzemében

2010.10.27. 17:11

Több mint 200 millió forintos gyárberuházást és létszámbővítés hajtott végre a noszlopi Bock Hungária.

Új csiszolóüzemet hozott létre a noszlopi Bock Hungária Kft. A 206 millió forintos beruházáshoz a fémmegmunkálással foglalkozó Veszprém megyei társaság 100 millió forintos uniós támogatást kapott.

Stallmeiszter Csaba, a Bock Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a most átadott csiszolóüzem irodákkal és szociális blokkokkal együtt több mint 1300 négyzetméteres. Az új gyártócsarnokkal együtt a gépparkot is bővítették, a beruházás a következő évben várhatóan 8 százalékkal növeli a vállalat árbevételét, ami tavaly 1,8 milliárd forintra rúgott. A mostani beruházással bővült a foglalkoztatottak száma is: a cég 175 fős létszámát 230-ra növelték.

A Bock Hungária Kft. jelenleg 8800 négyzetméteren foglalkozik irodabútorok alumínium alkatrészeinek megmunkálásával, összeszerelésével, amelynek 95 százalékát németországi exportra gyártja. A cég a kapacitásbővítéssel a német anyavállalat legjelentősebb beszállítójává vált - tette hozzá a cégvezető.