Az OTP-é lehet a Podravka 10 százaléka

Vágólapra másolva!
A Podravka nem veszi meg saját 10 százalékos részvénycsomagját, így az hitelezője, az OTP Bank tulajdonába kerülhet. A horvát élelmiszeripari cég az idén eddig nyereséges volt, de korábbi hírek szerint nem tudja törleszteni az OTP-től felvett kölcsönt.
Vágólapra másolva!

Részesedést szerezhet az OTP Horvátország legnagyobb élelmiszergyártó és -forgalmazó vállalatában, miután a Podravka a zágrábi tőzsdéhez eljuttatott közleményében bejelentette, nem él saját 10,65 százalékos részvénycsomagjához fűződő vásárlási jogával. A részvénypakett a máltai bejegyzésű Fima Ami Ltd. birtokában van, de az OTP már korábban kinyilvánította vételi szándékát. A Podravka mostani közleményében az áll, a vállalat tájékoztatja a részvényeseket a magyar fél további döntéseiről, "amint tudomást szerez róluk".

Korábban a Világgazdaság arról számolt be, hogy a Podravka nem tudja visszafizetni az OTP-től kapott 38 millió euró összegű kölcsönt, mely szeptember 30-án járt le. A hitel fedezetéül éppen az említett részvénycsomag szolgált.

A hitelszerződést Horvátországban többen bírálták, mivel felvetődött a gyanú, hogy a megállapodásnak köze lehet a, Damir Polancec volt horvát gazdasági miniszter és a Mol közötti megállapodáshoz, mely átruházhatta volna az INA irányítási jogait a magyar olajipari vállalatra. A hitelszerződés megengedte volna, hogy a legnagyobb arányban a horvát állam tulajdonában lévő Podravka a horvát olajipai vállalat részvényivel törlessze az OTP-től kapott kölcsönt.

A Hina horvát hírügynökség egy március 18-ai jelentése szerint az OTP vezetői horvát újságíróknak tartott tájékoztatójukon elmondták, hogy a bank 2009 márciusában egy szabályos piaci tranzakció keretében, biztosítékokkal megfelelően fedezett feltételekkel, finanszírozóként vett részt egy üzletben, melynek célja egy hitelátvállalás volt.

Az [origo]-nak februárban névtelenül nyilatkozó, az ügyet jól ismerő iparági forrás szerint nem a magyar társaságok a fő célpontok a botrányban, politikai csatározások hullámai érhették el Horvátországban a Molt és az OTP-t. Márciusban aztán a horvát rendőrség őrizetbe vette Damir Polancecet és Zoran Markovic ügyvédet, aki az említett Fima Ami vezetője.

A Podravka-csoport pénteken hozta nyilvánosságra az év első kilenc hónapjára vonatkozó eredményeit. A vállalat nyeresége ebben az időszakban 82,3 millió kuna (3,063 milliárd forint) volt, 95 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vállalat működési bevétele 3 százalékkal, 2,7 milliárd kunára (100,5 milliárd forint) mérséklődött, míg kiadásai 5 százalékkal 2,5 milliárd kunára (93,03 milliárd forint) csökkentek.