Visszakérné a MÁV Cargóért kifizetett vételár egy részét az osztrák vasút

Vágólapra másolva!
Az osztrák Format című hetilap értesülései szerint az ÖBB visszakérné a MÁV Cargóért fizetett 102,5 milliárd forint egy részét elégtelen tájékoztatásra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) vezetése vizsgálja, hogy visszakaphatná-e a MÁV Cargóért (Rail Cargo Hungaria) fizetett vételár egy részét - írta meg nem nevezett források alapján pénteken egy osztrák hetilap.

A Format cikke szerint az ÖBB-n belül vitatják, hogy a "súlyosan veszteséges" vállalat megérte-e a 102,5 milliárd forintos árat. Christian Kern, az ÖBB élére néhány hónapja kinevezett új vezérigazgató ezért azt vizsgálja, visszakérhető-e szavatosság jogcímén, elégtelen tájékoztatásra hivatkozva az ár egy része.

102,5 milliárd forintos vételár

Az egykori MÁV Cargo privatizációs folyamata 2008 decemberében zárult le, a Rail Cargo Ausztria a 102,5 milliárd forintos vételárat ekkor utalta át a MÁV Zrt.-nek. Friedrich Macher, a Rail Cargo Austria igazgatótanácsának szóvivője akkor kiemelte: a tranzakcióval Közép-Kelet-Európa első számú vasúti árufuvarozójává vált az osztrák cég, Európában pedig az első három nagy vasúti árufuvarozó cég közé kerültek.

A sajtótájékoztatón Heinczinger István, a MÁV akkori első embere azt mondta, hogy a privatizációval a vevő 44 milliárd forint fejlesztési kötelezettséget is vállalt a 102,5 milliárd forint vételár mellett.

Több kellemetlen ügy

"Kern legszívesebben visszavonná a vásárlást, ha bizonyítani lehetne, hogy az ÖBB-t szándékosan tévesen tájékoztatták a MÁV Cargo gazdasági helyzetéről. Ez azonban meglehetősen kilátástalan" - írta a Format.

A Format cikke rámutat, hogy az ÖBB-t több "kellemetlen ügy" is érinti egyszerre. Kernnek az üzletmenet helyett "a múlt feldolgozásával" és "a károk enyhítésével" kell foglalkoznia. A MÁV Cargóért fizetett, majd az azóta ráköltött összeget -, ami osztrák számítások szerint összesen 732 millió eurót tesz ki - Ausztriában már korábban is kritizálták. Legutóbb azután, hogy az időközben Rail Cargo Hungariára átkeresztelt vállalatnál szeptemberben leépítést jelentett be a tulajdonos, majd amikor októberben a privatizációval kapcsolatos osztrák és magyar ügyészségi vizsgálatról jelentek meg hírek a sajtóban.

A Formatnak nyilatkozó ÖBB-s források szerint az akkori illetékesek nem megfelelő hozzáértéssel bonyolították le a vásárlást, "teljes naivitásról" tettek tanúbizonyságot, az értékelések felületesek és alá nem támaszthatóak voltak. A vételár mellett a privatizációs pályázattal kapcsolatban kötött tanácsadói szerződést is drágának találták. Miután Szlovákiában nem sikerült labdába rúgni a teherszállításban, az ÖBB állítólag "minden áron" meg akarta szerezni a MÁV Cargót.

Hűtlen kezelés

A MÁV Cargo-privatizációval kapcsolatban az osztrák és a magyar ügyészség is nyomozást folytat korrupció gyanújával, emellett az osztrák számvevőszék vizsgálja az ÖBB egyik épületének eladását. A BRFK másfél hónappal ezeleőtt jelentette be, hogy legalább egymilliárd értékű hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a MÁV Cargo privatizációja ügyében.

A Format értesülése szerint a privatizációkor az érintett ÖBB-leányvállalat, az RCA részéről tanácsadóként megbízott Geuronet Bt. képviselőjének magánszámláján a magyar hatóságok nem találtak bizonyítékot "gyanús" pénzmozgásokra. A lap ezt a magyar hatóságoknak az osztrák korrupcióellenes ügyészséghez intézett jogsegélykérelmére hivatkozva írja.