A GDP-adat megállította a forint gyengülését

Vágólapra másolva!
A harmadik negyedéves GDP adat közzététele után az összes kulcsdevizával szemben erősödött a forint kisebb-nagyobb mértékben. Reggel 209 forint fölött is járt a svájci frank árfolyama, este pedig valamivel 206 forint fölött állt a jegyzés.
Vágólapra másolva!

Pénteken kevéssel 20 óra után egy euró 276,60 forintot, egy dollár 201,90 forintot, egy svájci frank pedig 206,40 forintot ért.

Kora reggel még gyengült a magyar deviza, de a vártnál jobb GDP-adat megjelenése után fordult a trend: 10 óra után néhány perccel az euróért 276,70 forintot kértek a kereskedők, szemben a reggeli 277,50 forinttal. Ezzel párhuzamosan a frank jegyzése 209,40 forintról 208 forintra, a dolláré 204 forintról 202,70 forintra csökkent.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője elmondta: a kedvező GDP-adat minimális optimizmust hozott a piacra, ezért erősödött szerény mértékben a forint, de jelentős erősödésre nem lehet számítani a bizonytalan befektetői hangulat miatt. "Az 278 forintos euróárfolyam amúgy is erős ellenállás, ezért onnan viszonylag könnyen visszapattahatott a forint. "Az adat leginkább arra jó, hogy megtartsa a forintot, az erősödéshez kevés, elspősorban a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt, a dollár ugyanis erősödött az euróval szemben, ez pedig nem jó a forintnak" - tette hozzá Kolba.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint, bár a régiós devizák és tőzsdék is gyengülnek, mind a forint, mind a BUX alulteljesítőnek számít. Szerinte a péntek reggel, az ázsiai piacokon tapasztalt lejtmenetet valószínűleg folytatni fogják a nyugat-európaiak is, így a forintra további gyengülés várhat.

Csütörtökön este hét óra előtt egy euróért 276,90 forintot, egy dollárért 202,50 forintot, egy svájci frankért pedig 207,40 forintot kellett adni, vagyis drágultak a külföldi devizák a forinttal szemben. (Csütörtök reggel egy euróért még csak 274 forintot kellett fizetni a devizapiacon, a dollár ekkor 198,70 forintba, a svájci frank pedig 204,70 forintba került). A dollár az idén eddig 7,30 százalékkal drágult a forinthoz viszonyítva.