A generikus készítmények támasztotta versenyre és a kormányok egészségügyi reformja miatti árcsökkenésre hivatkozva  sorra jelentik be leépítési terveiket a nagy gyógyszergyárak.

Egyre több nagy európai gyógyszergyár jelent be jelentős átszervezéseket, költségcsökkenési programokat: a generikus készítmények támasztotta verseny, és a nagy adósságok miatt takarékoskodásra kényszerülő kormányok által szorgalmazott egészségügyi reform miatt csökkenek az árak, és ezzel a vállalatok bevételei, viszont nőnek a kutatás-fejlesztés költségei.

Legutóbb Németország legnagyobb gyógyszeripari csoportja, a Bayer jelentett be nagyszabású átszervezést, amelytől évi 800 millió euró megtakarítást remélnek 2013-tól. A társaság világszerte 4500 főt bocsát el, miközben a felzárkózó országokban 2500 új állást létesít. A cég új gyógyszerek fejlesztésére és marketingjére, illetve a rovarirtók és a genetikailag módosított vetőmagok fejlesztésére fordítja az átalakítás révén felszabaduló pénzeket.

A héten a svájci Roche is jelezte, hogy közel ötezer álláshelyet szüntet meg két év alatt, főként az Egyesült Államokban. A létszámcsökkentés a jelenleg 82 ezer fős munkaerő-állomány 6 százalékát érinti, de mivel további 1500 alkalmazottat áthelyeznek, illetve kiszerveznek, összesen 6300 főre vonatkozik az átalakítás. A Roche bevételei 7 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, a cég szerint az erős ágazati költségnyomás miatt.

Az AstraZeneca az év elején közölte, hogy újabb nyolcezer álláshelyet szüntet meg a következő négy évben. A brit-svéd gyógyszeripari konszern korábban már több ezer fős létszámcsökkentést jelentett be, és telephelyeket is bezárt.