A Fideszre vár a vasárnapi boltzár

vásárló, bevásárlás, bevásárlókocsi, bevásárló kocsi, szupermarket, hipermarket, áruház, bolt
Vágólapra másolva!
A parlament előtt két olyan törvényjavaslat is van, amely zárva tartaná a boltokat vasárnaponként, és bár az egyiket kormánypárti képviselők jegyzik, így sem biztos, hogy átmegy az országgyűlésen a vasárnapi boltzár. A kormány és a Fidesz-frakció még nem döntött az ügyben, a nagyobbik kormánypárt egyik vezető gazdaságpolitikusa pedig a munkanélküliség megugrásától tart, ezért szerinte korai lenne a korlátozás bevezetése.
Vágólapra másolva!

A KDNP változatlan formában újra benyújtja a tavalyi, szabad vasárnapról szóló javaslatát a parlamentnek, ennek értelmében a vasárnapi munkavégzést csak "kivételesen, indokolt mértékben és esetekben, szűken értelmezve" lehetne elrendelni. A KDNP először tavaly ősszel nyújtotta be a most újra elővett törvényjavaslatot, az előterjesztést az előző parlament azonban nem is tárgyalta. A mostani beterjesztésre számítani lehetett, Harrach Péter KDNP-alelnök ugyanis már április végén azt közölte: az új országgyűlés várhatóan napirendre tűzi majd a KDNP-s felvetést.

A kereszténydemokrata indítvánnyal együtt jelenleg két olyan javaslat van a parlament előtt, amelyik korlátozná a vasárnapi nyitva tartást, a múlt héten ugyanis öt jobbikos képviselő szintén törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amely a szabad vasárnap biztosításához szükséges változtatásokról szól.

A jobbikos és a korábbi, most a párt bejelentése szerint újra benyújtásra kerülő KDNP-s javaslat fő csapásiránya megegyezik, mind a két indítvány azt tartalmazza, hogy egy évben csak 12 vasárnapon lehetnének nyitva az üzletek. A KDNP javaslata szerint mentességet kapnának a 280 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek, a Jobbik azonban csak az ennél is kisebb, 175 négyzetméternél kisebb üzleteknek engedné meg a vasárnapi nyitva tartást. Mentességet kapna az a bolt is a jobbikos javaslat szerint, amelynél a nyitva tartás maximum két fő foglalkoztatásával megoldható, míg a KDNP előterjesztése ilyen könnyítést nem tartalmaz. Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatok egyikét, akkor jelentősen változik a magyar szabályozás, a jelenlegi előírások ugyanis csak ünnepnapokon korlátozzák a boltok nyitva tartását.

Kérdéses, hogy átmegy-e a javaslat

Az egyik törvényjavaslatot ugyan az egyik kormánypárt jegyzi, de így sem egyértelmű, hogy átmegy-e a parlamenten a vasárnapi szigorítás - egyelőre csak annyi tűnik biztosnak, hogy legfeljebb a kereszténydemokrata indítványnak van egyáltalán esélye a sikerre, a jobbikosnak - ellenzéki javaslatról lévén szó - nem igazán. Harrach Péter, a KDNP alelnöke a jobbikos előterjesztésről azt mondta az [origo]-nak: szerinte hiányos, nem annyira kidolgozott, mint amit a KDNP nyújtott be tavaly ősszel. Harrach azt mondta, hogy a KDNP politikusai előtt két választás volt: vagy támogatják a Jobbik javaslatát, vagy benyújtják a saját javaslatukat a parlamentnek.

Az [origo] megkereste a kormányt is, hogy támogatná-e akár a jobbikos, akár a KDNP készülő javaslatát, kérdéseinkre a kormányzati kommunikációt intéző államtitkárság közölte: "a kérdések még nem időszerűek". A Fidesz-frakciónál skérdésünkre közölte, nincs egységes álláspontja a képviselő-csoportnak, a szakmai kabinetek egyeztetnek a kérdésről.

Rogán Antal, a parlament gazdasági és informatikai bizottságának fideszes elnöke a Népszabadságnak azt mondta: a Fidesz és a KDNP frakciójának több képviselője is támogatná az üzletek vasárnapi zárva tartását. A gazdasági és informatikai bizottság elnökeként az a véleménye, hogy egyelőre nem kell elrendelni a vasárnapi korlátozást, a jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanis egy ilyen intézkedés rövid távon emelhetné a munkanélküliséget. Rogán inkább egy gazdaságilag felívelő időszakban látna lehetőséget a vasárnapi zárva tartás bevezetésére, de akkor is csak úgy, ha erre a gazdaság szereplői legalább kétéves felkészülési időszakot kapnának.

Megosztott kiskereskedők

Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagjai megosztottak az ügyben: vannak cégek, amelyek azt mondják, kivétel nélkül minden üzlet legyen zárva; a kiskereskedők egy csoportja szerint legyenek kivételek; a harmadik tábor szerint nem kell semmiféle korlátozás, ők a cégekre bíznák, hogy mikor nyitnak ki.

Az áruházláncok tavasszal közölték, hogy elbocsátásokat hozhat a vasárnapi nyitva tartás korlátozása. Harrach Péter szerint azonban nem kell ettől félni, mert az áruházláncoknál már most is többet kell dolgozniuk a munkavállalóknak, ez kevesebb emberrel pedig nem tudnák ellátni. "Ha egyik napról a másikra bezárnának az üzletek vasárnap, akkor körülbelül 10 ezer, az üzletekben dolgozó alkalmazott veszítené el a munkáját a szövetség becslése szerint" - mondta az [origo]-nak Vámos György, az OKSZ főtitkára, aki szerint nem a képviselőknek kell dönteniük a kérdésben, hanem a leginkább érintetteknek, vagyis a vásárlóknak.

Tesco: Személyzetből kevesebbre lesz szükség

Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója Harrach Péter véleményét, miszerint kevesen dolgoznak a hipermarketláncoknál, úgy kommentálta: a vállalatok - és ez nemcsak a kereskedelemre igaz - az optimális működésre törekszenek.

"A Tesco előrejelző folyamatokat működtet annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat és kapacitást (munkatársak, áruk mennyisége és eloszlása) a várható fogalomhoz, vásárlói elvárásokhoz igazítsa. Ha egy nappal kevesebbet lesznek nyitva az áruházak, azt a tervezésnél is figyelembe kell és figyelembe is fogják venni a szektor szereplői, és ennek megfelelően mind áruból, mind személyzetből kevesebbre lesz szükség" - fogalmazott Iglódi-Csató Judit, és hozzáfűzte: az OKSZ adatait a szektorra való potenciális hatásról reálisnak tartják, és azzal számolnak, egy ilyen lépés 10-15 százalékos leépítésekhez vezetne a kiskereskedelemben, így a Tescónál is.

Az áruházlánc kommunikációs vezetője elmondta azt is, azokban az országokban, amelyekre a vasárnapi boltzár ügyében a magyar politikusok sokszor hivatkoznak, a jogszabály minden piaci szereplőre vonatkozik, így nem diszkriminatív. Ha a kis alapterületű üzletek mentességet kapnának a kötelező szabad vasárnap alól, az diszkriminatív lépés lenne - tette hozzá.

Uniós aláírásgyűjtés

Az 1993-as európai irányelvek előírták, hogy alapvetően a vasárnap a heti pihenőnap az európai munkavállalók számára. Ezt az irányelvet azonban 1996-ban visszavonta az Európai Bizottság, mondván, az európai törvényhozók nem adtak elegendő magyarázatot arra, hogy összefüggés lenne a munkamentes vasárnap és a dolgozók egészségének védelme között.

Az európai irányelv azt mondja ki, hogy egy pihenőnapnak kell lennie a héten, de minden tagállam maga dönti el, hogy melyik legyen az. Idén tavasszal egy német és olasz európai parlamenti képviselők kezdeményezésére összehívott konferencia résztvevői elhatározták, aláírásgyűjtést indítanak a vasárnap végzett munka korlátozása érdekében.

A Lisszaboni Szerződés szerint egymillió uniós állampolgár aláírására van szükség, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon az üggyel. Magyarországon a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete feladata lenne az aláírásgyűjtés, ám a Népszabadság szerint az érintett pártok és szervezetek még most is a majdani aláírásgyűjtő ívek kérdésének pontos megfogalmazásával bajlódnak, így idén már nemigen indul el az aláírásgyűjtés.