Több mint 77 ezer forintos minimálbért javasol a kormány

Vágólapra másolva!
Legalább öt százalékkal emelné a kormány jövőre a minimálbért, így a garantált legkisebb bér kicsivel több mint 77 ezer forintra emelkedne a mostani 73 500 forintról. A munkavállalók 79 500 forintos minimábért tartanának elfogadhatónak.
Vágólapra másolva!

A kormány minimum 5 százalékos minimálbér-emelést és 3,4 százalékos garantált bérminimum-emelést javasol 2011-re - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

A munkavállalói oldal a jelenlegi 73 500 forintos minimálbért 79 500 forintra kívánja emelni - mondta Pataky Péter. Az MSZOSZ elnöke garantált bérminimum javaslata 96 500 forint, az országos bérajánlás pedig 4,5-6,5 százalék.

A munkaadói oldal 77 400 forintos minimálbért (5,3 százalékos emelést) és 93 200 forintos garantált bérminimumot (4,1 százalékos emelést) ajánl - mondta Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt is javasolta, hogy a kedvezményezett réteg 3-4 százalékos béremelést kapjon.

Október közepén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT ülésén azt mondta, hogy a kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést javasol jövőre. Azért ennyit, hogy az adóváltozások miatt jövőre senki nettó bére ne csökkenjen. Akkor Pataky Péter, az MSZOSZ azt mondta: mivel ez a 4,5 százalékos emelés az új adórendszer minimálbéreseket érintő következményeinek a kompenzálása, ezért a munkavállalók úgy tekintik, hogy "ez az alap", ezen felül szeretnének tárgyalni a valódi emelésről.