Kilencszáz milliárd forint uniós pénzre pályázhatnak a hazai cégek

Vágólapra másolva!
A következő három évben összesen 900 milliárd forintnyi uniós forrásra pályázhatnak a hazai vállalkozások. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint olyan egyszerűvé válhat a pályázati rendszer, hogy a "pályázati iparág akár feleslegessé is válhat".
Vágólapra másolva!

A következő három évben évente 300-300 milliárd forint, összesen 900 milliárd összegű uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások. "Sikerre az a vállalkozás számíthat, amely adózó munkahelyet teremt vagy tart meg" - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián.

Az államtitkár elmondása szerint a kormány stabil, a következő négy évre szóló, változatlan feltételű pályázati rendszert kíván teremteni a hét kiemelt területet tartalmazó Új Széchenyi Terv keretében, amely olyan egyszerűvé válik, hogy a "pályázati iparág akár feleslegessé is válhat".

A jelenlegi 22 féle hitel- és garanciaterméket egyszerűsíteni kívánja a kormányzat a január 15-én induló pályázati rendszerben - mondta Cséfalvay Zoltán, aki háromféle pályázati modellt vázolt fel.

A kis összegű technológia fejlesztési pályázat 65 százalékos támogatási intenzitás mellett, 1-15 millió forintos támogatáshoz juthat, a komplex technológia fejlesztés 50 százalékos támogatási intenzitás mellett, 15-100 millió forinttal támogatható, míg az egészségipar és a zöldipar projektjeinél 65 százalékos támogatási intenzitás mellett, 15-200 millió forintos támogatáshoz juthatnak a pályázók.