Napi Gazdaság: Eltűnhetnek az utak mellől az óriásplakátok

óriásplakát; reklám; hirdetési tábla, balesetveszély, figyelem, koncentráció vesztés
Vágólapra másolva!
A KRESZ módosítása után a közúttól 50 méterrel, míg az autópályától 100 méterrel távolabb lehet csak óriásplakátot elhelyezni, melyek méretét is csökkenteni kell. A változás átrendezheti a reklámpiacot - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Eltüntetheti az utak mellől, de legalábbis szinte láthatatlanná teheti a közterületi reklámhordozókat a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása. A KRESZ napirenden lévő módosítása után tilos lesz a villany-, telefon- és egyéb oszlopokon, illetve a közúton, valamint a közút lakott területen kívüli szakasza mellett reklámtáblát, reklámhordozót és egyéb reklámcélú berendezést elhelyezni - írja a Napi Gazdaság.

Az utak mellett lehetnek ugyan reklámtáblák, de a közúttól 50 méterre, míg az autópályától 100 méteres távolságban, méretük pedig nem haladhatja meg a négy négyzetmétert. A jelenlegi óriásplakátok mérete jócskán meghaladja ezt a mértéket.

Ha az óriásplakát-helyeket értékesítő cégek nem engedelmeskednek, a közlekedési hatóság annak az ingatlannak a tulajdonosát, amelynek területén a tilalmat megszegik, a reklámhordozó eltávolítására és ötszázezer forint összegű bírság fizetésére kötelezi.

A változás átrendezheti a piacot, csökkenhet a felületek értéke. Márpedig az óriásplakát jelentős tényező a reklámpiacon: a Kantar Media Kft. adatai szerint idén októberig listaáron 26,3 milliárd forintot költöttek el a reklámozók ebben a szegmensben. Szakmai becslések szerint 51 ezer közterületi reklámhordozó található az országban, ennek 7-8 százaléka van az utak mellett.