2012-től élne csak a KDNP-s vasárnapi boltzár

Vágólapra másolva!
Ismét benyújtotta az országgyűlésnek a vasárnapi boltzárról szóló javaslatát a KDNP. A tavaly benyújtott tervezethez képest annyi benne az újdonság, hogy a boltzár csak 2012-től lépne életbe. A szabad vasárnapról szóló javaslatot pár hete a Jobbik is benyújtott, a kormány és a Fidesz-frakció még nem döntötte el, hogy támogatja-e a kereszténydemokrata javaslatot.
Vágólapra másolva!

Újból benyújtotta hétfőn kora este tavalyi törvényjavaslatát a KDNP, amelynek az alapján vasárnapi munkavégzést csak "kivételesen, indokolt mértékben és esetekben, szűken értelmezve" lehetne elrendelni. A javaslat újdonsága a tavaly benyújtotthoz képest, hogy a törvény csak 2012. január 1-től lépne hatályba. Ennek oka a javaslat indoklása szerint, hogy a törvény "megfelelő időt biztosítson a kereskedők és a vásárlók, a munkáltatók és a munkavállalók számára a változásokra való felkészülésre".

Már hetek óta tudni lehetett, hogy a kisebbik kormánypárt újból benyújtja a szabad vasárnapról szóló tavalyi törvényjavaslatát, annak ellenére, hogy a kormány és a Fidesz-frakció nem biztos, hogy támogatja koalíciós társa indítványát.

A kereszténydemokrata indítvánnyal együtt jelenleg két olyan javaslat van a parlament előtt, amelyik korlátozná a vasárnapi nyitva tartást, két hete ugyanis öt jobbikos képviselő szintén törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amely a szabad vasárnap biztosításához szükséges változtatásokról szól.

A jobbikos és a most újra benyújtott KDNP-s javaslat fő csapásiránya megegyezik, mind a két indítvány azt tartalmazza, hogy egy évben csak 12 vasárnapon lehetnének nyitva az üzletek. A KDNP javaslata szerint mentességet kapnának a 280 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek, a Jobbik azonban csak az ennél is kisebb, 175 négyzetméternél kisebb üzleteknek engedné meg a vasárnapi nyitva tartást.

Mentességet kapna az a bolt is a jobbikos javaslat szerint, amelynél a nyitva tartás maximum két fő foglalkoztatásával megoldható, míg a KDNP előterjesztése ilyen könnyítést nem tartalmaz. Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatok egyikét, akkor jelentősen változik a magyar szabályozás, a jelenlegi előírások ugyanis csak ünnepnapokon korlátozzák a boltok nyitva tartását.

Kérdéses, hogy átmegy-e a javaslat

Az egyik törvényjavaslatot az egyik kormánypárt jegyzi ugyan, de így sem egyértelmű, hogy átmegy-e a parlamenten a vasárnapi szigorítás - egyelőre csak annyi tűnik biztosnak, hogy legfeljebb a kereszténydemokrata indítványnak van egyáltalán esélye a sikerre, a jobbikosnak - ellenzéki javaslatról lévén szó - nem igazán. Harrach Péter, a KDNP alelnöke a jobbikos előterjesztésről azt mondta az [origo]-nak: szerinte hiányos, nem annyira kidolgozott, mint amit a KDNP nyújtott be tavaly ősszel. Harrach azt mondta, hogy a KDNP politikusai előtt két választás volt: vagy támogatják a Jobbik javaslatát, vagy benyújtják a saját javaslatukat a parlamentnek.

Az [origo] megkereste a kormányt is, hogy támogatná-e akár a jobbikos, akár a KDNP készülő javaslatát, kérdéseinkre a kormányzati kommunikációt intéző államtitkárság közölte: "a kérdések még nem időszerűek". A Fidesz-frakciónál kérdésünkre közölte, nincs egységes álláspontja a képviselő-csoportnak, a szakmai kabinetek egyeztetnek a kérdésről.

Rogán Antal, a parlament gazdasági és informatikai bizottságának fideszes elnöke a Népszabadságnak azt mondta: a Fidesz és a KDNP frakciójának több képviselője is támogatná az üzletek vasárnapi zárva tartását. A gazdasági és informatikai bizottság elnökeként az a véleménye, hogy egyelőre nem kell elrendelni a vasárnapi korlátozást, a jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanis egy ilyen intézkedés rövid távon emelhetné a munkanélküliséget. Rogán inkább egy gazdaságilag felívelő időszakban látna lehetőséget a vasárnapi zárva tartás bevezetésére, de akkor is csak úgy, ha erre a gazdaság szereplői legalább kétéves felkészülési időszakot kapnának.