A GVH 4,7 millió forintra bírságolta a Quantum Investet

Vágólapra másolva!
A fogyasztók megtévesztése miatt 4,7 millió forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal a fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó Quantum Invest Zrt.-t.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal 4,7 millió forintos bírságot szabott ki a Quantum Invest Zrt.-re a fogyasztók megtévesztése miatt. A vizsgálat szerint a fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó vállalkozás hirdetéseiben a fogyasztók részére nem vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. A versenyhivatal egyebek mellett azt kifogásolta, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel, a tagok befizetéseiből kerül sor, meghatározó a szerencseelem, mivel sorsolásokon vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el, ki az a szerencsés, aki az adott hónapban a vásárlói joghoz juthat.

A Quantum Invest Zrt. olyan nagy példányszámú lapokban, mint a Blikk, a Metropol, a Bors vagy a Nemzeti Sport tett közzé hirdetéseket. A versenyhivatal megállapította, hogy a felhívásokban a fogyasztó részére kínált összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztő részletre utaló reklámok elolvasásakor a fogyasztó arra a következtetésre juthatott, hogy a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez, amelyet ezt követően havonkénti törlesztéssel fizet vissza.

Az elmúlt években több versenytanácsi és bírósági döntés született a fogyasztói csoportok népszerűsítését érintő kérdésekről. Ezek egybehangzóan kimondják, hogy a reklámoknak ki kell térniük e sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira. Jogsértő, ha a hirdetés nem utal a szerencseelemre, valamint arra, hogy a fogyasztó akár több, esetenként 15 év után juthat a kívánt termékhez.