Túl sok a zaj a kormány gazdaságpolitikája körül - interjú Bod Péter Ákossal

2010.12.28. 8:01

Első és második akcióterv, Széchenyi-terv, válságadók, családi és egykulcsos személyi jövedelemadózás, kormány-jegybank ellentét, devizahitelek veszélyben, leminősítés, nyugdíjpénztári változások - 2010 gazdasági eseményeit Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnökkel tekintettük át. Szerinte "az új kormánynak óriási erőfeszítést kellett tenni, hogy a megörökölt kereteket betartsa", egyes lépései azonban nem illeszkedtek a nemzetközileg ismert gazdaságpolitikába.

- Több nagy gazdaságpolitikai átalakítás is történt 2010-ben, ön szerint melyik az, amelyikre úgy fognak emlékezni, hogy az volt az év legfontosabb intézkedése?

- Sokat gondolkodtam ezen. Minden kormány természetszerűleg tagadását adja az előzőnek, meg akarja magát különböztetni. Ennek megfelelően a kormányzás első szakasza mindig egy korrekciós, helyreállítási vagy kritikai szakasz. A Bajnai-kormány fenntartotta a plafont, az nem szakadt ránk, de - bár tagadják - az asztal alá söpörtek sok mindent. 2010-ben az új kormánynak óriási erőfeszítést kellett tenni, hogy a megörökölt kereteket betartsa.

A kormány intézkedései között van egy halom korrekciós elem, kisebbek és nagyobbak - szimbolikus például egyes vasúti szárnyvonalak újranyitása. Megpróbálja az új kormány azt üzenni és csinálni - a kettő nem mindig ugyanaz -, hogy a megszorítással szemben van egy másik opció is: a gazdaság energiáinak felszínre hozása. Az első csomag erre vonatkozott, bár annak is volt rejtett megszorítás eleme.

- Ez az első akcióterv?

- Igen. S ennek volt egy olyan vonulata, hogy kellett a pénz ahhoz, hogy a Bajnai-kormány által elvállalt és a hitelezők által megkövetelt deficitarány megmaradjon úgy, hogy közben a gazdaság nem nagyon nő. Valamit nő, de ezt alapvetően a külső konjunktúra hozta. Az exporttöbblet növeli a GDP-t, de amögött nem áll sok munkahely. Ez az, ami nem oldódott meg 2010-ben: a munkahelyteremtés. Fenntarthatatlan a szociális rendszer, egy halom probléma van abból, hogy a magyar munkaerő-piaci aktivitás az egyik legrosszabb Európában, sőt talán most már sajnos a legrosszabb.

- Ezt a kérdést szeretné rendezni a kormány a következő tíz évben egymillió új munkahely létrehozásával. A Széchenyi-terv vitairata szerint a turizmus, az építőipar és a mezőgazdaság tudná felszívni az alacsony képzettségűek tömegeit. Ön szerint ezek az ágazatok alkalmasak erre?

- Elég bizonytalan vagyok ebben. 1990-ben azt tudtuk, hogy milyen ágazatokból fog elmenni sok munkaerő - vegyipar, kohászat, bányászat - de azt nem, hogy hova fog menni. Aki bízik a magánkezdeményezésben, a piacgazdaságban, az azt mondja, hogy részben majd megoldja az élet. Az nem baj, ha a kormányzatnak vannak prioritásai, de abból se volna semmi baj, ha más területeken teremtődnének munkahelyek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Részben majd megoldja az élet"

Én nem hiszem, hogy például a mezőgazdaságban több százezer munkahely jönne létre, de azt el tudom képzelni, hogy az élelmiszeriparban vannak olyan ágazatok, amelyek majd teremtenek munkahelyet. Azt gondolom, hogy ezt rá kell bízni a gazdasági folyamatokra, szkeptikus vagyok az állami tervezéssel. Elég közelről ismertem 15 évig ahhoz, hogy elveszítsem minden illúziómat. (Kopátsy Sándor, a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel jó viszonyt ápoló nyugdíjas közgazdász ezzel szemben az [origo]-nak december végén azt nyilatkozta, hogy az egymillió munkahely jelentős részét a mezőgazdaságban lehetne megteremteni.)

- Mi a különbség a két akcióterv között?

- Más jellegű a kettő. Az előző inkább korrigálta és stabilizálta a költségvetést. Ne felejtsük el, hogy a csomagot egy miniválság előzte meg, valamint annak felismerése, hogy a hitelezőink nem bíznak abban, hogy nagyobb deficittel be lehessen indítani a gazdaságot. Ha a deficitnek maradnia kell, akkor nincs más, mint az adóátrendezés. Elvenni olyan szektoroktól a pénzt, amelyek kibírják egy bizonyos időre, és a többi ágazatnak nyújtott adókedvezménnyel felgyorsítani a munkahelyteremtést. Felgyorsítani abban a reményben, hogy a leszállított adóráta és egyéb hatások tízezreket, százezreket hoznak vissza az adófizetői körbe. Ha ez sikerül, akkor sikeres lesz a stratégia, ha nem, akkor keletkezik egy probléma a költségvetés bevételi oldalán.

- A kormány tehát a válságadókkal stabilizálja a következő évek költségvetését. Ön helyesnek tartja a különadók kivetését úgy, ahogy az történt? Az érintett cégek azt írták az Európai Bizottságnak, hogy tisztában vannak Magyarország helyzetével, de az adók szerintük kárt okoznak a beruházásoknak és az ország hitelességének.

- Egy sor kritikát tudnék én is megfogalmazni. Közgazdasági alapelv, hogy év közben nem illik adót változtatni jelentősen, pláne szigorítani. Vagy: rövid távú bevételre nem szabad hosszú távú programot alapozni. De az biztos, hogy változékony időben a nem ortodox megoldások is elmennek - és itt most nemcsak a magyar, de az európai politikáról is beszélek. Más világot élünk, úgyhogy belefér. A kormány a belpolitikai ereje miatt egy sor konfliktust fel tud vállalni, és vállal is, elég lendületesen. Ezzel az első évben egy nagy cselekvésitér-tágítást hajtott végre. Hogy hogyan tud majd élni ezzel, és nincs-e túl sok konfliktus, a következő év kérdése lesz.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Más világot élünk, úgyhogy belefér"

Ezek a szektorok nem örülnek a válságadóknak, néhányat - bankokat, biztosítókat, telekommunikációs cégeket - közelebbről is ismerek. Van, ahol beruházásokat kell elnapolni, de senki se fog elmenni az országból - az a félelem, hogy megharagszanak és elmennek, ezeknél a szektoroknál nem áll fönn.

- Inkább, mert nem tudnak elmenni - ezt említik is az EU-hoz írt levélben.

- Hát persze. Egy telefonhálózat kiépítése öt év, ha valaki megszerez kétmillió ügyfelet, az lesz a tőkéje, amit nem akar feláldozni. De biztos, hogy kevesebb lesz a beruházás ezekben a stratégiai ágazatokban, és ez gond. Sőt lesz egy ár-átszivárgás, hiába tagadják a cégek, és hiába zárja ki a kormány az adóteher áthárítását; én harmadik félként, megfigyelőként mondom, hogy az adóknak az a természetük, hogy átszivárognak az árakba, főleg ha nem egy évre szólnak. Ezek ráadásul nem igazi válságadók, hiszen 2011 már nem egy válságos év - se hivatalosan, se az adatok szerint. Inkább ez az ára az adóátrendeződésnek. Kérdés, hogy az szja-leszállítás és az alacsonyabb társasági adó be fog-e indítani olyan erőket, amik aztán egy-két év alatt úgy be tudnak lépni, hogy ki lehessen vezetni a szektoradókat. Megeshet, de bizonytalan.

- A személyi jövedelemadó gazdasági kritikái közt említhetjük, hogy a tehetőseknek kedvező igazán, de az kétséges, hogy a belső piacon fogyasztják-e el a többletjövedelmet.

- Én inkább a tehetősekhez tartozom, és ha minden jól megy, akkor a nagycsaládosokhoz is lassan, személyesen tehát örülök neki, de közgazdászként vannak kételyeim. Nem is az a kérdés, hogy fogyasztás vagy megtakarítás lesz-e a többletjövedelemből, mert mindkettőre szükség van. Inkább az, hogy a nemzetgazdaság beindul-e. Abban az értelemben is, hogy az értékalkotás beindul-e, és úgy is, hogy ez az érték adóztatható-e, legális-e. Abban vannak kételyeink, hogy ennek eléréséhez az adórendszer változtatása elegendő-e.

- A devizahitelesek gondjainak kezelésére a kormány a nemzeti eszközkezelőt hozná létre. Ön szerint ezt a problémát az állam egyáltalán tudja kezelni?

- Ez az eszközkezelő nem tudott megszületni, és az a gyanúm, hogy az eredeti koncepció szerint nem is fog, mert beleütközött a deficitkorlátba. Ha az állam átvállal jelentős adósságokat, az az államadósságot növeli. Pláne, hogy ez nyitott végű felelősségvállalás: nem lehet tudni, hogy mennyibe kerül. Mivel ezt nem lehetett megcsinálni az EU deficitkorlátja miatt 2010 nyarán, az eredeti gondolat rögtön elhalt. Viszont, ha nem tud jelentős magánadósságot átvállalni az állam, akkor nem is tud megoldást nyújtani az alapproblémára. Ebből számomra az adódik, hogy csak egy nagyon leszűkített programként jöhet csak létre, ha egyáltalán megvalósul. Legfeljebb szociális megoldásként, nem pedig tőkepiaci megoldásként. De ez egyébként rendben van, mert azt láttuk, hogy ha az állam megpróbál nagymértékben átvenni aktívákat, akkor maga is kaphat egy-két pofont. Az izlandi, majd az ír ügy is úgy kezdődött, hogy az állam azt mondta: semmi vész, majd én jótállok a banki adósságokért.

- A kormány idén egy nyolcpontos devizahiteleseket mentő csomagot hirdetett meg.

- Az valamit segített, de inkább már akkor kellett volna csinálni, amikor elindították a rendszert. Annak nem ad megoldást, akinek most van gondja. A bankokon sok múlik, és azt gondolom, hogy az ő érdekük is az, hogy találjanak megoldást. Valószínűleg az átütemezési gyakorlat terjedni is fog, de van egy pont, ahol már ez sem működik, onnantól nincs más, mint a lakás vagy az autó visszavétele. Ez egy kellemetlen dolog, de a piacgazdaság része. A kormányzatnak nem lenne szabad - remélem nem is merült föl - a különböző moratóriumokat hosszú-hosszú időre kifeszíteni. A szociális vonatkozásra lehet áldozni, de akkor arról tudni kell, hogy az a szociális intézményrendszer része, és nem a tőkepiacot helyettesítő állami megoldás.

- A választások utáni időszakban kiéleződött az ellentét a kormány és a jegybank között. Nem egyszerűen a kamatokról van szó, például az első intézkedések között volt a jegybankelnök fizetésének csökkentése is.

- A személyes élményem az, hogy ez a konfliktus mindig is megvolt a kormány és a jegybank között. A nagyközönség ezt néha úgy éli meg,  mintha politikai ellentét lenne, valójában a jegybank törvény szerinti kötelessége a deviza értékállósága, míg a kormánynak egy halom egyéb problémája van. A mai kormány a kínálatalapú gazdaságpolitikához áll közelebb, amelybe alacsonyabb kamat tartozna, ami a növekedést serkenti. A jegybankelnök pedig teljes joggal hivatkozik arra, hogy neki nem a növekedésre szól a mandátuma, hanem a fizetőeszköz értékállóságára. Az európai uniós normák miatt egyébként a jegybank antiinflációs elkötelezettsége nem szabadon választható ügy. Különösen, hogy él a kötelezettségünk az euróbevezetésre - nincs kimaradási jogunk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"A konfliktus mindig is megvolt a kormány és a jegybank között"

Az összes rendszerváltó ország közül a legnagyobb szüksége Magyarországnak lenne a közös európai valuta átvételére az állam eladósodottsága és a magánszektorbeli devizaadósságok miatt. Ha áttérnénk, akkor valamivel olcsóbb lenne az adósságszolgálat, és sokkal biztonságosabb lenne a gazdaság finanszírozása. Hárommillió ember áttért már az euróra, csak a másik hét még nem. A cégek jelentős része már áttért, aki üzlethelyiséget bérel, az már euróban bérel - jelentősen "euróizálódott" már a magyar gazdaság.

Akár bevalljuk, akár nem, a kormány pénzügypolitikájának fél szemmel az árfolyamokat is figyelnie kell. Eközben az inflációs cél lényeges ügy: ha valamilyen oknál fogva az inflációs várakozások fölfelé elindulnának, az önbeteljesítő jóslat szokott lenni. Akkor nagyon költséges lesz másfél év múlva visszatornázni.

- A frankhitelek euróra váltása segítséget jelenthet a devizahiteleseknek?

- Igen. Jobb lett volna, ha a regulátor is meg a banki kalkuláció is eleve azt javasolja. A jen már - hál' istennek! - kiment a divatból, annak a kockázatait nyilvánvalóan lehetett látni, de a svájci frankét ennyire nem lehetett látni előre, mert 2008-ig jórészt együtt mozgott az euróval. A forint előbb-utóbb meg fog szűnni. Aki euróban adósodik el hosszú távra, az nem vállal indokolatlan kockázatot. Ha a világ megnyugodna, akkor a frank valószínűleg visszatérne valami korábbi árfolyamra, és akkor sokan fellélegeznénk.

- A Moody's két év után leminősítette a magyar állampapírokat, többek közt kiszámíthatatlan gazdaságpolitikára hivatkozva. Egyes kritikák szerint a kormány nem erős gazdaságdiplomáciában és döntései kommunikálásában. Tudatosabban kéne figyelnie a külföldi megítélésre?

- Nem érdemes civódni a hitelminősítőkkel, nekik van egy számítási modelljük, ami megalapozott, és szubjektív becslésük a jövőről, amiben persze tévedhetnek. De az ő minősítésükbe belejátszik, hogy nagyon sok kockázatot vállalt a kormányzat, sokkal többet, mint egy kormányváltás után szokásos. Túl sok lett a zaj. Egy tisztább kínálati oldali gazdaságfilozófiát (kisebb adók, kisebb állami kiadások, gazdasági növekedés, akár gyengébb árfolyam) egy külföldi elemző, tőkepiaci szakértő ért. A magyar ügyeknél azonban az egyik probléma, hogy nagyon sokféle zaj megy kifele. A vitatott ügyek egyik része nem illeszkedik a nemzetközileg ismert gazdaságpolitikába.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Túl sok lett a zaj"

Például a kisebb adóhoz a szociális rendszer keményítésére is kiható intézkedések illenek. Kisebb állam, kisebb költés, későbbi, nem pedig korábbi nyugdíjba vonulás. Például a nők 40 éves szolgálat utáni nyugdíjba vonulása kicsike ügy, de éppen ellentétes az adóleszállítással.

- Tehát nagyobbnak látszanak egyes ügyek, mint amekkorák valójában?

- Igen. Aztán ott van a konfliktus a nemzeti bank elnökének fizetése körül. Kicsike ügy, de egy olyan hír, amely jó pár napig kering. Hogy kommunikációs ügyetlenség ez, vagy nemtörődömség, azt nem tudom, de úgy néz ki, hogy a nagy átalakítás közben a nemzetközi prezentáció nem volt erőssége a kormánynak. Pedig a kis országok a maguk méretéhez képest nagyobb problémát tudnak okozni európai léptékben, ezért ügyelni kell a kifele menő jelzésekre. Írország vagy Görögország is kicsi, mégis mekkora gondot okoznak.

- Nem kis ügy azonban a nyugdíj-átalakítás. Az állam 3000 milliárd forint körüli összeget szerezhet meg jövőre. Mit tud kezdeni ekkora mennyiségű pénzzel a kormány?

- Én nem látom át ennek a kifutását, mert ahhoz tudni kellene, hogy miben áll a felhalmozott vagyon nem államkötvény része, és hogy az állam intézményei mit akarnak csinálni ezzel a vagyonnal. Az a furcsa, hogy 2011 kockázatmentes állami finanszírozásához olyan nagyon nem is kell ez az ügy. Én nem vagyok biztos benne, hogy ez stratégiai kérdés volt kezdettől fogva, inkább úgy látom, hogy egy radikalizálódó döntéssorozatnak lett ez a kimenete, ami nem volt igazán végiggondolva. De most már a döntés megszületett, bár a részletek még mindig alakulóban vannak. Pedig sok múlik az apró betűn - de ez lesz a 2011-es év talán legérdekesebb kérdése.

- A kormány kommunikációja szerint a jövő évi költségvetés jelentős átalakításokat tartalmaz. Ön szerint van annyi változás, hogy ez egy teljesen új szemléletet tükrözzön?

- A végszámok nagyon konzervatívak, de azok adottak, a deficit mértéke az uniós tagságból levezethető. Ugyanakkor valóban nagy az adóátrendeződés, ebben az értelemben lehet azt mondani, hogy komoly adóreformnak minősül, még ha a fogalom el is van csépelve. A kiadási rendszereknél (egészségügy, oktatás, önkormányzatok) mindenki tudja, hogy valamit csinálni kell. Ennek a költségvetésnek a radikálisságát akkor tudjuk majd megítélni, hogy ha a kiadási oldalról többet tudunk. Ott el kell még végeznie a házi feladatát a kormányzatnak az év első felében. Ha az egészségügyben és az oktatásban valami okos átalakulás menne végbe az év során, akkor mondhatjuk el, hogy a 2011-es év a jelentős gazdasági átalakulás éve.

Bod Péter Ákos

Az 1951-ben született közgazdász 1990 és 1991 között képviselő volt az MDF színeiben, eközben 1990 áprilisától 1991 decemberéig ipari és kereskedelmi miniszter. 1991 és 1994 között volt az Magyar Nemzeti Bank elnöke, kinevezése miatt lemondott parlamenti mandátumáról. 1994-ben a Horn-kormány nyomására lemondott a jegybankelnöki tisztéről, és 1995 januárjától az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának tagja lett. 2000-től a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

KAPCSOLÓDÓ CIKK